Megérkeztünk Balira!

Na már most kérem szépen megérkeztünk. Balira. De hogyan is volt ez?
Úgy döntöttem, hogy megszakítom a mókuskerék monoton nyikorgó tekerését, megünnepelvén az eddigi munkám gyümölcsét jól el is költök belőle egy részt és megajándékozom magam: beiktatok egy mini 5 hónapos nyugdíjat az életemben amit valahol nagyon messze, a távoli keleten fogok eltölteni. Balira esett a választás, mint fő bázisra: kedves emberek, jó fekvés és időjárás, pénztárcakímélő árszínvonal.

A visszajelzésekből gondolva sokan inkább elszólásnak tekintették a tervet és nem vették komolyan, egy majdani elméleti célnak volt vehető, ami talán sosem valósul meg... No de a döntés megszületett és a nedves, havas, magyar hideg télből BUD-FRA-DOH-DPS útvonalon menekültünk ki a páradús monszunba.

Sötétben érkeztünk, fáradtan, nyúzottan álldogáltunk a bevándorlásiaknál. Két papírt is ki kell tölteni előre az érkezőnek: VOA-hoz szükséges adatok (érkezés, indulás, szállás) amiből marad egy kis lap amit távozáskor kell majd bemutatni valamint a vámhoz szükséges bevallás (viszel-e $250 cuccnál többet személyenként, 1l-nél több alkoholt, állat- és növénydarabokat illetve termékeket, 100 millió IDR-nél több kpt, fegyvert, pornó felvétel, cd/videokazettákat stb.). A bevándorlásiaknál nem volt gond, jól betanult köszönéssel keztem a tipikus nagydarab afroamerikai USA bevándorlási tiszthez hasonlatos úrnál a "kezelést": egy nyikkot nem szólt és szorgalmasan döngette a pecséteket a megfelelő helyekre.

Ezek után továbbbattyog az ember a csomagkiadó felé, ahol útközben stresszelik a látogatót nagy táblákkal több nyelven: ha drogot csempészel, halálbüntetés, ha nem jól töltöd ki a vámos nyilatkozatot, megbüntetünk és ez egyékbént is bűncselekmény, csak félj mert itten aztán hivatal van, ez megalapozza a vendégszerető hangulatok 24 órányi utazás után. Na már itt kezdtem egy kicsit parázni, hogy mi lesz a nálam lévő elektronikai cuccokkal, kell-e támogatnom az "Istenek Szigetét" a kezdetekkor némi pénzmaggal vám formájában ha úgy tartja kedvük.

A szitu a következőképpen oldódott meg: bamba képpel szuggeráljuk a szalagot, hogy megjöjjenek a csomagjaink. Érdekes módon két "Porter" felirattal rendelkező helyi tag kolbászol az emberek között és vadásznak. Na mi lettünk a célpont... Megvan a csomagom, már csak Andiéra várunk, a csomaghordók, mint a hiénák, várnak. Megjött a másik hátizsák is, a "porter"-ek odajönnek, hogy segítsenek, erőszakosan felkapják a cuccunkat és hiába kiabálok, hogy ne, meg egyébként is be kéne mutatnom a pár dolgot a vámon, teljesen immunisak rá és viszik a poggyászunkat rendíthetetlenül. Vigyorognak, megelőzzük az ellenőrzésre várók hosszú sorát, behajítják a poggyászunkat a röntgenbe majd szaladunk is tovább, odaadjuk a vámosnak az előre kitöltött papírokat kutyafuttában aki csak bólint rá, aztán így 2 perc alatt hirtelen az egyik pénzváltónál találjuk magunkat már odakinn. Persze a jatt miatt várják, hogy váltsak, bizrtosra mennek, hogy legyen rúpiám, no meg az ottani árfolyam sem csábító, szóval váltok valamennyi eurót és odaadom a kért pénzt. Ennyit a fontos vámvizsgálatról meg a várakozásról... Ezek után boldogan kikísérnek, kérdezgetnek, hogy első alkalom-e, kell-e taxi stb. Szerencsére az már le volt szervezve, várnak odakinn egy papírt lobogtatva a nevemmel. Elviszik a "porter" kollégák a kocsiig a poggyászokat és még ott is kérnének jattot, de már leráztam őket, hogy a pénzem a csomagtartóban van...

A Sayong House által küldött sofőr rendes tag, valamennyit beszél angolul, ennyi elég volt, hogy jóban legyünk :) . Beültünk hátra a terepjáróba és otthagytuk kedvenc csomaghordóinkat, írány Ubud. Az úton, néha esik az eső 5-10 percig. Hosszúnak tűnik az utazás, álmosak voltunk kegytlenül, 50-70 km/h átlaggal megyünk csak. Andi feje le-lebicsaklik, kitekert pózban szunyál egy picit. Emberünk nem rak be semmi helyi zenét, csöndesen haladunk a cél felé, csak a kocsi mennyezetére felszerelt dobozos papírzsebkendő tartóból kilógó zsepi lifeg néha a maximumra állított szellőzésben. Balra tartás van, pici dudálással (nem a jóféle parasztos rátenyereléssel) és fényszóróvillantásokkal kommunikálnak, a motorosok mindenhol kitöltik a rendelkezésre álló teret mindenféle életkort reprezentálva (2-4 fő/kismotor az átlag). Ja, és indexet is használnak. Oldalanként kétsávos út vezet Ubud felé, amely érzésre egyenes arányan szűkül a megtett távolsággal, később már nem hogy két sáv áll rendelkezésünkr, de a kocsi is alig fér el egy sávban néhol...

Megérkeztünk Ubudba! Egyből látunk valamiféle ünneplést, asszonyok cipelnek fejükön hatalmas adag vegyes gyümölcshalmot, a sofőrünk megszólal: a fél falut ellátni való adagok felajánlások és áldozatok az isteneknek. A tetthelyre érve egy fiatal srác vár minket a szálláshelyen, megmutatja a kis kunyhónkat ahol végre pihenhetünk egyet. Szerencsére jól beszél angolul, kapunk egy teát, a wifi jelszót és végre fürdünk egy jót :)

A kunyhó jól néz ki, van privát fürdőszobája, ami mondjuk nagyon fapados. Kis rendezett udvaron található az egész, még nappal nem láttam :) Fő a pihenés, ledőlünk a melegben, az eső néha esik 10 percekre, ciripel, kerreg, kattyog mindenféle állat a környéken... Reggel majd kimerészkedünk...