Nem tudom mi történt Andival, de itt kinn sűrűn félrelép... Na nem úgy, legutóbb is egy utcasarkon tette. Meg is lett az eredménye! A választott 10 km-es túra alatt csak pár utcasarkot sikerült leküzdeni, majd megmagyarázhatatlan módon a sima utcán a magas járdáról úgy sikerült lelépnie, hogy meghúzódott a bokája. Na erre visszavánszorogtunk a Nomad kávézóhoz, ahol kedvesek voltak és kérésünkre adtak jeget. Jegeltük, felpócoltuk majd visszabicegtünk a szállásra, aznapra ennyi volt a móka :) Ez még az elefángolás előtt történt, szóval marhára izgultunk, hogy képes lesz-e Andi végigcsinálni ilyen bokával, hiszen a programra már megtörtént a foglalás, a visszamondás meg persze nem ingyenes (és elég borsos az ára...). Andi jól bírta a strapát szerencsére, így kinéztünk a következő túrát.
Ebben a túrában nincs annyi emelkedés és ereszkedés, ideális a bakancsbetöréshez és Andreát sem terheli meg nagyon, ezért választottuk. A szálláshoz közel van a Monkey Forest Road, azon dél felé battyogva belefutunk a szent majomerdőbe. Ki akartuk kerülni, mondván már voltunk egyszer. Az útikönyv a majomerdő délnyugati csücskében lévő útra hivatkozik, azt kellene megtalálnunk. Az egyik bejáratnál motorosok is száguldoznak kb. 1 méter széles kis úton az erdő szélén, Andi csábított, hogy menjünk inkább arra. Eh, mindegy, kifizettem még egyszer a belépőt. A bejáratnál banánt és egyéb gyümölcsöket árulnak, vettem pár kis banánkát 2.000-ért, hogy izgassuk a makákókat. Az erdő szélén végigmenve több majomcsapatot is láttunk, jól elszórakoztatják maguk egymás kergetésével és az út szélén lévő betoncsatornában történő fürdéssel. Izgattunk is párat banánnal, no arra nem voltam kíváncsi, hogy hogyan mászik ránk, mert haraphatnak is, nincs kedvem tetanuszhoz. Próbáltunk a kisebbeknek adni, ha mázlija van, nem veszik el tőlük a nagyobbak :)
Az erdő szélén haladtunk tovább a leírásban megadott úton, amikor nyakunkba szakadt a zápor rendesen. Andival egymásra néztünk, mi legyen, beülni egy kávézóba vagy úszkálni a pocsolyákban. Mivel bakancsban voltunk és volt esőkabátunk, úgy döntöttünk nagyobb móka caplatni az esőben, így továbbindultunk. Megtaláltuk a focipályát, a falut, kinn a főúton a hidat. A faluban egy kis úton lehet a rizsföldek felé menni, ahol a végén tényleg egy keskeny úton a földeket keresztülvágva lehet kijutni megint a főútra. Itt is tele van a környék művészekkel, kirakják a festményeiket a ház falára vagy a nagyobbaknál be lehet menni körülnézni egy galériában. A főút melletti földeken meglestük a manuális madárriasztót: egy vékony bambusz a fölbe szúrva, végén dobozban pár fémdarab ami csörög és a színes ruhadarabokkal tarkított madzag van rákötve aminek a másik végén egy helyi arc ücsörög napernyő alatt. Na ő rángatja a madzagot. Hogy mikor? Amikor elmegyünk mellette... Nem tudom, hogy minket akart-e "riasztani", de amelyik földdarab mellett elmentünk, megszólalt ;)
Egy-két dimbes dombos rész után visszaértünk Ubudba, kellemesen telt a séta.
Hossz: 8 km
Időtartam: 3 óra
Másik nap újra megpróbáltuk a túrát Pejeng és Bedugul felé. Caplatunk, caplatunk kelet felé, amikor elvesztettem a fonalat... A térkép szerint egy folyóm megyünk át, az út pedig vagy hármat keresztez. Már jó ideje mentünk, amikor az első jelentősebb útelágazást elértük, na aztán tippem sem volt, hogy merre, az útkanyarok sem illeszkedtek a térképre. Gondoltam, a helyiek okosabbak, pár ott lebzselt az út szélén így kézenfekvő volt, hogy megkérdezem (pontosabban elmutogatom), hol vagyunk. Na a szakik nekiálltak megfejteni és kiadtak egy olyan pontosságú pozíciót, amit szextánssal is meg tudtam volna határozni: valahol lenn a csudában a térkép délkeleti szélénél. Ez sehogy sem illett a képbe, szóval inkább lelkesen mutogatva próbáltam megtudni, hogy Pejeng a jobbra felé vezető úton van. A bólogatások mértékéből gyanítottam, hogy jó lesz az és elindultunk jobbra. Mentünk, mentünk, beértünk egy faluba, ahol a falra vésett kis térképből gyanítottuk, hogy jobbra kell menni, majd megint balra. Amint az egyik nagyobb templom mellett tanakodtunk Andival, hogy hol vagyunk, egy készséges helyi, Gusti, odajött és segített nekünk. Kiderült, hogy még Sala faluban vagyunk... Gusti viszonylag jól beszél angolul, a kiejtését mondjuk szokni kell. Mesélt sokat a falujukról, épp egy szertartás ment. Úgy nézett ki, hogy szívesen foglalkozik külföldiekkel és nem a pénzre hajt egyből ami általános itt. Megnéztük az otthonát, bevitt minket a családi templomukba is, ahol éppen készülődtek a következő szertartásra. Na itt már érdekes volt a helyzet, angolul tudó hölgy kezdett udvarolni "do you know, you're handsome"-al majd érdekes módon fiatal lányok kezdtek el csoportosulni és felsorakozni a közelben. Ez már kezdett komoly helyzet lenni :) Szerencsére megkérdezték Andit, hogy én vagyok-e a vőlegénye és a válasz után eloldalogtak... Megnéztük, hogy hogyan készítenek előre az isteneknek felajánlásokat illetve maguknak ennivalót a szertartások idejére, majd Gusti elkísért minket a rizsföldeken keresztül a főutat kikerülve Yeh Puluba majd Goa Gajah-ba, ezek turisták által gyakran látogattot templomok.
Goa Gajah-nál felszálltunk egy bemo-ra (kicsi busz, görnyedve férsz be, mindig nyitva az ajtaja) és elmentünk az Ubud piacig. Normál ár turistának 10.000 Rp/fő, mi megúsztuk 5.000/fő-ből, Gusti alkudott.
Hossz: 10 km
Időtartam: 3 óra
Képek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése