Két hónap Gili Trawanganon - összefoglaló

Nagyon kellemes majd két hónapot töltöttünk Gili Trawanganon, a Lombok melletti kis szigeten, amely hires a partikról és a helyben kapható "mágikus" gombáról. Nos, elmondhatjuk ketten Andival, hogy a mi bulizós affinitásunkkal két hónap alatt sem sikerült felhergelni magunkat annyira, hogy elmenjünk egy jóféle esti kalóz/ir/"csak úgy szétivós" partira. Persze azért kicsalogatott minket a hűvösebb idő estént, igy pár kettesben eltöltött vacsorát beépitettünk a programba. Természetesen ittunk pár koktélt vagy Bintangot, de azt nem mondthatom el, hogy esténként rókákat telepitettem volna a pálmafák köré.

Gyanitom felvetődik mindenkiben a gondolat, hogy mi a fészkes csudát lehet csinálni egy akkora szigeten, amit két óra alatt a parton körbejár az ember... Ime néhány példa:

1) Süttetni a hasunkat a nappal

Ahogy a fenti képen is látható, simán kivitelezhető a feladat. A bambusz napozóágyakért, amik kisebb vendéglátóipari egységek előtt hevernek, általában nem kérnek pénzt, csak megkérdezik, hogy mit fogyasztunk, ami nem kötelező. Van viszont olyan igényesebb napozóágy a parton (pl. matraccal), aminek használatáért rendelnünk kell valamit. Ko-ko-mo, a sziget délkeleti részén például egy igényes hely, ha az ember unja a tömeget, jó ötlet lehet oda elslattyogni. Ebédelni vagy vacsorázni szerintem nem érdemes itt, ahhoz elég drága hely és amit ettünk, az szemre kivánatos, de elég iztelen volt.

2) Árnyékban heverészni és bámulni a kilátást

A sziget partján sok helyen találhatunk pihenőhelyeket amelyek éttermekhez tartoznak. Akár egy napozóágyról, függőágyról az árnyékban, vagy fedett, fél méter magasságban lévő pihenőhelyről legyen szó, a déli meleg sokkal kellemesebb igy, főleg ha a szél is fúj.

Kedvenc elfoglaltságunk volt, zenehallgatással és olvasással összekapcsolva kiválóan pihentet.

3) Sznorkelezni

A sziget remek lehetőséget nyújt, hogy közelebbről megszemlélhessük a helyi part menti élővilágot, ha szerencsénk van, akkor még teknőst is láthatunk (pl. Mawar nevű hely előtt a hajók környékén). A keleti részén a szigetnek, ahol a legtöbb szállás található, a partról kényelmesen be tudunk tolatni uszonnyal, homokos és viszonylag gyorsabban mélyül. A sziget északi és nyugati részén viszont jobb, ha tengeri sün lapitásra is képes lábbelivel vágunk neki a kalandnak, a partra kihordott koralldarabkák szétvágják a lábunkat, ezek után benn pedig alacsony vizállásnál kisebb sziklák fognak kellemetlen akadályt képezni. A hullámok kiindulási helyét elérve viszont csodálatos tengeri élővilágot láthatunk, változatos korallokat, szóval megéri a fáradtságot.

Naponta induló, Rp. 75.000-ért üvegaljú hajóval a három szigetet érintve további jó, halban gazdag helyerkre visznek el a helyiek. Pipát és maszkot kapunk, ez benne van az árban, uszony bérlése, ha jól emlékszem 15 vagy 25 ezer Rp. volt darabonként. Uszony nem feltétlen szükséges, annyit nem úsztunk csak amikor a teknősöket akartuk levadászni Gili Meno mellett.

4) Sétálni a szigeten

Érdemes körbesétálni, mi valahogy mindig automatikusan a déli időpontot találtuk erre megfelelőnek... Természetesen minden porcikánkról csorog az izzadság ilyenkor, főleg, ha épp kellemes napsütésben rugdossuk a forró homokot papucsban. Az út mentén vannak alkalmas pihenők/éttermek/szállások ahol magunkba dönthetjük a viztartalékot és vakarózhatunk egy keveset az árnyékban vagy rendelhetünk valami frissitőt.

Másik alternativa keresztülszelni a szigetet, hogy belső részen megszemléljük a katonás sorrendben elhelyezett (valószinűleg ültetett) kókuszpálmákat, tenyérnyi pókokat az út mentén és a helyi házikókat.

Vadabbak déli tűző napsütésben megmászhatják a sziget déli részén fekvő nagyobb dombot: indulás a Buddha Dive mellől egyenesen a domb felé tartva, balra fordulva a legvégén egy keskeny beton lépcsőn fel lehet mászni a távközlési toronyig. Innen a kis ösvényeken a délnyugati részen, az ott épitett kis kilátó mellett a partig le lehet ereszkedni.

5) Búvárkodni

A szigeten számos helyen kezdhetünk búvárkodni, az árak megegyeznek mindenhol, $38 egy sima merülés. A tanfolyamok áraiban maximum a kedvezmény mértéke különbözhet ha többet bevállal az ember. Ami érdekes, hogy Rp-ben kell fizeni és általában a BNI bank átváltási rátáját használják amely jelentősen különbözhet az utcán hirdetettektől, erre fel kell készülni (pl. utcán 8900 USD vételi, a banki 9600). A hitelkártyák használatáért plusz 3%-ot még felszámitanak. Az első búvárkodás alkalmával Rp. 50.000 Gili Eco Trust dijat is kell fizetni, amit a korallok megóvására és Biorock telepitésére forditanak.

Személy szerint két helyet próbáltam, a Blue Marlin Dive-ot és a Manta Dive-ot. Nagy különbség nincs a cégek között, felszerelés is hasonló, szóval inkább a hely hangulata lehet döntő a választásnál. A Blue Marlinnál például olyat ruhát kaptam, ami madzaggal volt hátul összetákolva, ezért is váltottam. A sima merülést általában helyi indonéz vezeti, a tanfolyamokat pedig külföldiek tartják. A Manta Dive-nál például Hamannak, kb. 15000! merülése volt eddig és 23 éve dolgozik búvárként.

Kb. 20 merülési helyet tartanak számon a szigetek környékén, de nem használják ki mindet. Eső után például a Lombokhoz legközelebb lévő Gili Air melletti helyeken a láthatóság jelentősen lecsökken. Akár 40 méterre is lemerülhetünk, láthatunk korallokat, és ezeket kedvelő dél-kelet ázsiai halakat: murénákat, kis angolnákat (pl. blue spotted eel), rájákat (pl. blue spotted stingray), skorpióhalakat (scorpion fish), cápákat (white tip reef shark, black tip reef shark) stb. és még tengeri kigyót is (banded sea snake).

Merülést a hajóról kezdik, hátrafelé belecsobbanak a búvárok a vizbe, a viz elhagyása pedig létrán keresztül megy, miután a felszerelés nagyját (BCD, súlyok) beemelik a hajóra.

A szigeten mind a PADI, mind az SSI kurzusokat el lehet végezni. A Balin, Amedben elvégzett PADI Open Water után itt folytattan tovább az SSI Advanced Open Water, Deep&Computer Dive és a Nitrox kurzusokkal. Megjártam a 40 métert és láttunk 8 cápát is, 2-2,5m nagyokat.

6) Naplementét nézni

A sziget délnyugati partján barnára festett, deszkákból kialakitott naplemente bár kissé leharcolt megmaradt részét láthatjuk. A helyiek is ki szoktak jönni ide, tőlük némi frissitőt is beszerezhetünk, ha akarunk. Amikor kinn voltunk, valami ősrégi letakart hangszóróból szólt kábé a Danubius Top10 válogatás.

A nap innen nézve Bali felett, Mt. Agung-tól jobbra bukik le. Egy kis sétával könnyen megközelithető a hely, a lustábbak bepréselhetik magukat egy lovaskocsiba is, Rp. 80.000-ért már elvisznek oda, vagy akár a sziget körül is. Alacsony vizállásnál érdemes lehet a déli partra kimenni, igy még egy nem olyan rég, a nyaralásunk alatt valamelyik balfék kapitány által partnak vezetett, rozsdás hajónak nevezett tákolmány is a romatinkus látvány része lehet.

7) Napfelkeltét nézni

Lombok felé tekintve kora reggel hat óra körül csodálatos napfelkeltékben lehet részünk, a parton felhalmozott bambusz napágyakon heverészve az egészet kényelmesen végignézhetjük, utána pedig türelmetlenül várhatjuk a reggelit, hogy a korgó gyomrunkat jóllakassuk banános palacsintával vagy omlettel.

Kora reggel láttunk már a parton heverésző és mély álomba zuhant külföldieket és helyieket vegyesen...

Trinacria

Az olasz Nino a tulajdonosa a helynek, itt voltunk előtte is 9 napot és annyira megszerettük, hogy visszamentünk ide még 55 éjszakára. Ez idő alatt komolyabb változáson ment keresztül a hely, lett a keritésen ajtó, majdnem 24 órás portaszolgálat és a tulajdonos még egy éttermet is nyitott az utcán a szemben lévő helyen.

Az éttermet többször teszteltük, a kedvenc a Spaghetti Bolognese (Rp. 50.000) lett. Előétel benne van az árban (Bruschetta vagy tengeri jószágdarabok).

További Villa Ombak Clinic tapasztalatok

Meg kell követnem magam, a Villa Ombak Klinikába még párszor be kellett tennem a lábam, ugyanis a sarkamon egy rettentő csúnya gennyedző seb lett amit az uszony dörzsölt ki. Pár napot pihentettem, de nem igazán javult. Korán reggel elsétáltunk a "klinikához", ahol egy köpcös, mosolygós gombóc alakú doki fogadott minket. Összeakadtak a szemöldökei, amikor meglátta a sebemet, és ott helyben el is látta, ráadásul ingyen. Ezt megismételtük párszor, az antibakteriális krém és a kötés sokat segitett. Ilyen krémet lehet venni és érdemes is, darabja Rp. 20.000.

Tapasztalatok a helyiekkel

A szigeten érdekes embertipusokkal ismerkedhetünk meg, a tapasztalataink alapján a következő kategóriákat állitottuk fel:

1) A "bagoly"

A sziget mindegyik szegletén fellelhető.

Ismertetőjele: mint nálunk otthon falun, az utcán történő eseményeknek jelentős figyelmet szentelnek. Ez kimerülhet már egy külföldi elvonulásában is, ekkor kihasználja a maximális anatómiai adottságát és ennek megfelelően tekergeti 180 fokban a fejét. Általában ők fiatal helyi srácok, akik az ember hátsójához beszélnek ha épp valahol alkalmazásban állnak. Ha nincs munkájuk, akkor este a parton lévő út sötétebb részénél gubbasztanak egymás mellett és figyelnek.

Tipikus beszólások: "Russia?Russia?", "Moscow?", "Snorkel trip today?", "How are you today/tomorrow?", "chip!chip!" (gyöngyárus), "Mushroom?Mushroom?"

2) Gyöngy-, nyaklánc- és karkötőárus

Minden reggel jönnek Lombokról a menetrendszerinti hajóval, kb. 09:00-kor rajzanak mint a piaci légy. Láthatóan nem osztják fel a terepet egymás között, igy az embernek akár minden nap el kell hessegetni jó párat egymás után (szó szerint egymás után, pl. 1-2 per, mire felismernek és nem zaklatnak többet. Még akkor is azért néha bepróbálkoznak, hogy akar-e venni az ember. Ha esetleg kiülős helyen vagyunk, akkor pofátlanul le is ülnek mellénk.

"Good price for you." - neked jó áron adják a cuccot, ami azt jelenti, hogy neked még jó, de nekik x10 jó

"You did not buy from me yet" - tőle még nem vettem, mástól már igen, szóval akkor vegyek már...

"Buy for Momma" - ha már van két szetted, akkor vegyél még a Mamának is nyakláncot

3) Tarzan-jelölt

Olyan bagoly, aki elvonuláskor még valami nótába kezd, hogy "de szeretnék már táncolni veled, várlak este" vagy egyéb obszcén beszólásokkal akarja a hölgyek tudomására juttatni, hogy mit is csinálna vele este a vaksötétben.

4) A Tarzan

Főleg helyi arcot, de külföldit is láttunk már az egyik búvárcégnél. Jellegzetessége a maximális mértékig lehúzott nadrág vagy alsónadrág (épp, hogy nem látszik ki a szerszám), általában méretesre növesztett hajkorona, vékony test, szálkás izmok és kockás hasizom. Mint az állatok koronázatlan királya, mennek a sajátos stilusukkal bókolni a külföldi hölgyeknek.

Láttunk kivénhedt borostás raszta hajú boldog külföldi Tarzant is, széles kormányú extra speciális fekete biciklijén fülég érő vigyorral vadul tekert, ősz haja romantikusan lobogott a szélben és minden jó seggű fiatal hölgyet csillogó szemekkel lelkesen megszemlélt hátsó nézetből.

5) A kedves helyi

Éttermekben, a sziget közepén is találkozhatunk velük. A számunkra megszokott emberi kapcsolatfelvétel jellemzi őket, kedvesek, tisztelettel bánnak a vendéggel vagy utazóval. A Mawar és Ko-ko-mo nevű helyet például ezért szerettük.

6) A kedves vagány és barátkozó helyi

Ua. mint fent, de még a 40 éves utazónak is "Hello Brother", "Hello Boss" üdvözlésvariációt dob be és egy ötöst (hi five) akar neki adni miután pl. kifizette a számlát.

Kedvenc helyeink

Mawar: kikötőről északra, ételek izletesek (nekünk itt volt a legfinomabb minden), vécé rettenetesen büdös (inkább a tengerbe eresszük a folyékonyat), kávéscsészék mosogatása nem tökéletes

Terminal: a mólónál, tiszta ételek, jó kiülni este a partra, kedves kiszolgálás, jó vécé (használat Rp. 2.000 ha csak beugrunk)

Trinacria: jóféle olasz spagetti!

Kiki novi: ha nem akartunk étterembe menni, ide mentük enni húsos rizst vagy tésztát (Rp. 12-15.000), olcsó helyi kis étterem

Tovabbi pihenes Gili Trawanganon

Az ekezetek hianyanak egyszeru oka van, az Acer Timeline 1810TZ gepem beadta az unalmast, gyakorlatilag hasznalhatatlan, valoszinuleg merevlemez problema az oka. Megsirattam, a maradek tobb mint egy honapban kenytelen leszek ritkabban szamitogep elott lenni, nos, aminek mellekhatasa az, hogy jobban elvezem az ittletet :)

Jelenleg a favorit helyen, Gili Trawanganon kergetjuk a halakat meg a teknosoket es meg szerencsere sok idonk van, hogy eleget tegyunk tomegtudati elvarasnak es kavebarnara porkolten erkezzunk majd meg a magyarhonba. Eddig ugyanis nem vittuk tulzasba a napozast, egy kis reggeli sutkerezes, uszkalas tokeletesen eleg volt.

Kicsi a sziget es mar szinte vegigettuk a legtobb ettermet es helyi kocsmaszintu intezmenyt, megis sikerult most valamit benyalnom nemreg. Ennek belgorcs, hasfajas lett a vegeredmenye, amit 5 nap utan megfejelt egy ejszakai 38,5 fokos laz is. Nos, tudvan, hogy mindenfele csunyasagot el lehet itt kapni, azert beneztem a dokihoz, hogy mondjon valamit. Elcsattogtunk Andival a Villa Ombok mellett levo "uzletsorhoz", aminek egyik lakoja a klinika es benne a doktor. Belepve par szek, egy kanape, elfuggonyozott resz es par kisebb szoba ajtaja lathato. A bejarat mellett nem messze a doki asztala, hatterben uveges szekreny tele gyogyszeres dobozokkal. Erkezesunkkor eppen egy helyi holggyel es gyerekevel foglalkozik, majd par perc alatt vegeztek es johettunk mi is.

A diagnozis felallitasa a kovetkezokeppen tortent: leulok ele es elmondom a bajomat, hogy mar 5 napja belgorcs, hasfajas meg most laz is. Kerdezi a fokot, mondom neki, hogy 38,5 es hutottem is magam. Hosszas magyarazas soran megtudtam, hogy itt a 38,5 fok az keves, majd ha 39-40 fok kozott ingadozik folyamatosan es nem megy lejebb, akkor mar talan valami baj van. A hasamra meg annyit, hogy ha gorcsol, akkor az belgaz. Nos, ez gyanusan igaz is lehet, de peldaul van olyan betegseg, aminek ez az egyik tunete. A hasfajas meg megnovekedett sav, meg gaz a gyomorban.
Szoval nyugodjak meg, ramnez, aztan megallapitja, hogy tulajdonkeppen eleg jol nezek ki. Azert, hogy az agyam jobban elszalljon, meg kioktataskeppen megkapom, hogy igazabol ehettem is valamit ami ezt okozza vagy nem ettem valamit, amit kellett volna es az is okozhatja. Masreszt itt van mindenfele "activity" (tevekenyseg), ami ugyanigy okozhatja ezt. Nos, nem tudom, hogy merges gomba (magic mushroom) evesre gondolt-e, ki tudja...
A vegere azert egy kis paracetamolt sikerul kicsikarni belole, mert a nalunk levo aszpirint ilyen gyomor es belrendszeri panaszok eseten nem javasolja, igy legalabb lazra van valami hatasos nalam, hogy legalabb a 40-et ne startoljam at. Ezzel az uzlet megkottetett, kaptam Rp. 50.000-ert 8 tablettat, a doki meg bottal sem piszkalt meg tavolrol es mehettem az utamra.

Remelhetoleg igaza lesz, szerencsere azota nem volt lazam, csak az emesztesi problemaim maradtak...

Szingapúrban

Szingapúrba közvetlen Baliról indultunk, Denpasarból. Aznapi legelső sokkélményünket, no persze a kora hajnali felkelés mellett, induláskor a reptéren szereztük: kilépéskor is sarcot szednek, Rp. 150.000 (~ 3000 Ft) az ország elhagyási adó, hogy ezt mire fordítják a jó ég tudja. Cserébe kapunk egy szép is matricát :)

Az út kényelmes volt az AirAsia-val, a megrendelt Nasi Lemak Combo illata (szaga, kinek mi) viszont terjeszkedett alattomosan körülöttünk. Finom volt, eltekintve a benne lévő kacsintgatós kis egyben sütött halaktól, amelyek a ropogós élmény helyett kissén nyúlós és rágós tapasztalatban részesíttetek, így ezt a részén a fenséges ebédnek a kukaszörnynek hagytam.

Megérkezés Szingapúrba

A Changi reptér kellemes meglepetésként szolgál, szinte minden megtalálható itt az ingyenes WiFi-től kezdve a kis virágos kertig. A háttérben szóló zene szinte arra készteti az embert, hogy ott helyben verje fel a sátrat és ki se mozduljon onnan, akár lakni is lehetne ott, ha bennragadnék egy repteren, lehetőleg ezt választanám. Minden rendezett és megy mint a karikacsapás. Egyetlen nyűgünk volt, hogy a 3 napos turistakártyát, amivel a tömegközledési eszközöket lehet használni, sajnos nem volt módunkban ott helyben megvenni, Az információs pultnál a hölgy azt adta tudtunkra, hogy vegyünk egy sima jegyet majd másik metróállomáson vehetünk kártyát. No mindegy, a weboldalon a Changi repteret is mutatják, ahol lehetne kapni. ATM van a reptéren, de ugye aprónk nem volt, hogy tudjunk venni sima vonaljegyet az automatánál, így meg kellett kérni a metróállomásnál lévő kis hivatalt, hogy váltsák fel. Amúgy fizetni csak annyit kell, amennyit tényleg mész, az állomáson kiválaszthatod, hogy hova tartasz, majd ennek alapján kapsz egy vonaljegyet. A jegy tulajdonképpen egy kártya, amit feltöltenek a kiválasztott útvonal alapján valamennyi dollárral és később visszaváltható az automatáknál, hogy visszakapjuk az S$1 betéti kártyadíjat.

G4Station szálláshely

Nos, kicsit drágább backpackers, azaz hátizsákos, szálláshelyet választottunk, egy éjszaka S$ 80-ba került kétszemélyes ággyal, légkondícionálóval kettőnknek. Tapasztalataink vegyesek: a szoba tényleg kicsi, majd csak az ágy fér be és egy kis kétajtós szekrény, azon kívül szinte semmi. A vécé és a tusoló közös, de szerencsére tényleg elég tiszta mint ahogy hirdetik. A szinteken van külön kis konyha is, vízmelegítővel és poharakkal, szekrényben elektromos főzőlappal és pár konyhai eszközzel, lábossal. Eddig rendben is lenne, viszont a reggeli nagyon szegényes: egyféle kenyér, kenyérpirító, eper-, tojás-, ananászlekvár, margarin és mogyoróvaj a kínálat. Inni kakaót, teát, poros kávét és vizet lehet. Pár napig ez elegendő változatosságot szolgáltat, 17 napig már egy kicsit szegényes, így feldobtuk némi saját beszerzésű fokhagymával, borssal és zöldséggel. A wifi utolsó nap hagyott cserben minket és néha többször kellett próbálkozni a csatlakozással, amúgy rendben volt. Ha lett volna kedvünk, lehetett volna közös helyiségekben filmet nézni, Wii konzollal játszani. Mindenhol kamerák voltak beszerelve, a szintekre külön kártyával lehet bejutni, a cuccainkat így eléggé biztonságban éreztük.

Madárpark

A legnagyobb ismert madárparknak hirdetik, például itt található egyedülállóan egy 30m magas mesterséges vízesés, és ráadásul a madarakkal a helyet megosztja egy monorail vasúti megálló is. Link

Természetesen a Balin lévő madárpark után egetrengető újdonságot nem nyújtott, a szokásos pelikán, ragadazó madaras és egyéb bemutatók itt is szerepelnek műsoron, egy egész napot is simán kényelmesen és élvezetesen el lehet tölteni a parkban. Akinek meg fáj a lába, egyszerűen lusta vagy nincs ideje sétálgatni, az egész park végignézhető madártávlatból a vonatból közben némi angol nyelvű kommentárt hallgatva.

Ami tetszett: pelikán bemutató, a medencében oldalról nézve láthatjuk ahogy a madarak tepernek a vízben vagy ugranak a halak után; pingvinek, ugyanúgy láthatjuk oldalról a medencét ahogy úszkálnak.

Éjszakai állatkert

Egy hely, ahol a vad éjszakai állatok lesnek rád! Amúgy meg nem is, mert inkább döglenek valamelyik jól elrejtett sarokban, ahol még a farkuk végét se láthatod... Lestük az állatok legtöbbjét, de keveset lehetett észrevenni belőlük, a halászó macska se halászott sehol. Még a víziló is megpróbált beleolvadni a sötét éjszakába a reflektorok előtt... Amelyik meg csíkos, mint a zebra, no az meg állt bambán a távolban a prérin.

Persze azért jó móka volt: denevéres ketrec, növényevő denevérek hada röpköd belül, szinte érezni a bőrünkön az elsuhanó egyedeket. Lógnak a fán és majszolják a felaggatott gyümölcsöket, rémisztően jó! A másik kedves élményünk a repülő mókusokkal esett meg, szuggeráltuk a fenn egy ágon pislogó jószágokat, hogy na, vajon mikor repülnek már, de csak vakaróztak helyben. Elindultunk kicsit sétálni a ketrecben, amikor fejünk felett elsuhant az egyik, majd a sötétben halálra rémisztve két helyi lányt, mellettük landolt a járdán és felspurizott valamelyik fára. Utána beindult a móka és kergetőztek egy kicsit, megfűszerezve pár vitorlázással. Tetszett!

Állatkert

Van itt sokféle jószág, az út felett himbálózó majomtól, bébi vizilónézdétől kezdve a lustán sziklán heverésző fehér tigrisig minden. A napot viszont rosszul választottuk ki, hétvégén tévedtünk erre és kijött rajtunk a tömegiszony... Nem sokáig bírtuk, tettünk egy kört körbenézni, beugrottunk 1-2 bemutatóra, túlélőshow keretében szereztük némi ebédre valót a hatalmas tömegben és sorban, majd elmenekültünk az eső és az emberáradat elől. A déli vadászat persze megérte, mert gigászi és ízletes adagokat szereztünk be, az állatokat viszont csak kutyafuttában láttuk. Gyerekkel tökéletes, ha bírja az ember a tömeget.

Sentosa

Kis sziget, tulajdonképpen élménypark, amit vasúttal, busszal vagy autóval tudunk megközelíteni, ki tudja miért, gyalog nem lehet átmenni. S$ 3 -ért a Vivo City bevásárlóközpont harmadik emeletéről tudunk például vonattal átmenni.

A következőket néztük meg:

Tiger Tower: torony, amelyen egy fánk alakú szállítóeszköz mászkál fel és le, közben pedig forog, hogy minden részét lehessen látni Szingapúrnak 110m magasan. Kiválóan lehet látni mindent!

Lepkepark: bogaras és lepkés park, ami tulajdonképpen egy nagy ketrec lepkékkel, ahol nem tudnak olyan messze elmenekülni előlünk... Ha megunják a virágokat a kertben, akkor a banándarabkákra vetődnek rá nyalogatni...

Vízalatti park, delfin show: simogatni lehet itt mindenfélét, ráját, tengeri csillagot és egyéb halakat. Etetni is lehetett párat, persze az anyag pár dollárba kerül.

Song of the Sea: a part mellett pár faviskót húztak fel cölöpökön, ami része a shownak. Este lehet megnézni a műsort, ahol a nagy attrakció a lézerekkel megvilágított vízpermet, amire kivetítenek rajzfilmfigurákat, elmesélve egy történetet amely egy hercegnő megmentéséről szól. A bemutatóban egymást váltogatják a pirotechnikai, fénytechnikai elemek, vizes-lézeres rajzfilm és a pár emberből álló éneklő kis csoport ténykedése. A látvány magáért beszél, érdemes megnézni, egyedülálló!

Siloso tengerpart: strandröplabdapályákat találhatunk itt, no meg persze éttermeket és szállodákat. A legnagyobb nyüzsgés, partik itt vannak.

Palawan tengerpart: kisebb, elkerített részen található lagúnaszerű part. Itt látható ázsia legdélebbi pontja. A tengerpart nyugis, kevés látogató fordul meg erre, pihenésre kiváló.

Visszaút Balira

17 nap után indultunk vissza Denpasarba. Az út nyugodalmasan telt, Balin megúsztuk a "Porter" segítőkész helyi kollégákat, akik a csomagjainkra pályáztak. A vámon nem volt semmi gond, bevallottam a 2 telefont, 1 fényképezőgépet és 1 laptopot, meg sem nézték.

Képek:

Ubud, Pejeng

Visszatértünk Ubudba... Az út kellemesen telt, a tenger változatos útviszonyokat kínált a Gili Cat hajójának, néha tükörsíma volt a víz, párszor meg bukdácsoltunk a hullámokon, a kedves utazókönzönség sikongatott is néha az élménytől. Padang Bai-ban minibuszok várják az utasokat, hogy Ubudba, Sanurba vagy Kutára vigyék őket.

Ubudban nagyrészt sétáltunk, bevásároltunk, úsztunk a medencében, vagy egyszerűen csak kényeztettük magunkat a semmittevéssel.

Pár kép a piacról a teljesség igénye nélkül:

Tapasztalatok:

"for luck", "good luck money": első alkalommal értetlenül pislogtam, hogy ha veszek valamit, ez nekem miért lesz szerencsés,. Kiderült, tulajdonképpen ez az eladónak szerencsés, ugyanis ha kicsi vagy nincs forgalom, akkor inkább odaadja az árut kis haszonnal is, majd a kapott bankjegyeket szertartásosan végighúzogatja az összes ruhadarabon.

"morning price": hasonló mint az előző, még akár délben is igaz lehet, ha nincs vevő. Gyakorlatilag az első vevőként jó árat lehet kialkudni.

Tőrt árusító asszonyok: Rp. 30.000 a kisebb tőr, Rp. 40.000 a nagyobb jávai tőr, Rp. 150.000-ért már adnak tőr és bárd kombinációt is.

Szertartás Pejengben

Pejengben, amely a gongjáról híres, megint nagy ceremónia készülődött itt a helyi újév előtt. Készültünk az alkalomra, vettünk szarongot mindketten, Andi pluszban még sálat a derekára és egy csipkés felsőt. Egyelőre nem értettük, hogy ki találhatta ki 30+ fokban ezt a viseletet (férfiak pl. még hosszú ujjú kabátot is vesznek fel néha), ugyanis már 10 méter után vizipólózott a t*k*m. Amúgy meg hiába vettem magamnak egy csinos kis szarongot meg fekete sálat, Gusti rámaggatott még egyet, egy ótvar gusztustalan sárgászöld selyem hatású virágmintásat, ami persze 90%-ban eltakarta az alatta lévőt, amit vettem. No mindegy, ez kellett, ha szertartás van, akkor kettő kell, ha csak bemész a templomba, egy szarong is elég.

Még a nagy felvonulás és tömegnyomor előtt sikerült lencsevégre kapni két, kézzel készített szobrot: az egyik egy malacból és annak mindenféle alkatrészéből készült (lásd a malacfejet a közepén), míg a másik "csak" rizsből. Egy elkerített kis részen kacsák hápogtak kevésbé lelkesen, valószínűleg már csak füstölve láthattuk volna őket másnap. Ezek után jól el tudja az ember képzelni, hogy a szertartásokra rettenetes mértékű pénzösszegeket illetve munkát szoktak áldozni.

Szertartásosan minden egyes közeli falu apraja, nagyja felkészült és átvitték, pontosabban átkísérték a falu szent oltárát a falusi templomból Pejengbe. Ez a következőképpen zajlott: hosszú sor, az utakat ellepik a lakosok, gyerekestől mindenestől. Természetesen rendőrök vagy inkább önkéntesek segítenek a forgalom terelésében, ami az autósok korlátozásában nyilvánul meg, pár táblát helyeznek el az út közepén. Egy kis séta után elérnek Pejengbe, ahol lerakják a az oltárt, leülnek kávézni, beszélgetni. Mások a helyi éjszakai piacon élik ki magukat, mint nálunk a búcsúban, itt is kell a gyerekeknek venni valami kis apróságot vagy egy jót enni a legközelebbi bódénál. Vettünk például főtt kukoricát, csirkedarabokat pálcikán mogyorószósszal (ayam sate), nasi campurt, szerencsére nem lett tőle semmi bajunk.

A végén persze, amit odavittek, ugye vissza is kell hozni. Megint összeáll az embersereg, a zenekarral egyetemben és szépen visszasétálnak a falujukba, ahol visszahelyezik a templomba az oltárt és elfogyasztják a felhalmozott adományokat: tornyozott gyümölcshalmokat, maradék rizst, a felfüstölt kacsákat és még ki tudja mit.

Blanco múzeum, Ubud

A múzeum belépője Rp. 50.000, benn fényképezni a festményeket nem lehet. Fejenként egy ingyen jeges teát is kapunk a belépéskor meglepetésként, gondolom, hogy az ott lévő vendéglőbe csábítsák az embereket később. Azért biztos ami biztos, megkérdeztük, hogy ingyen van-e :)

Megéri a pénzt a hely, szép, rendezett park vár első lépésként, majd a múzeum nagy, ékes bejárata. Benn az épületben a háttérben zene szól, tágas térben a képeket több szinten szemlélhetjük meg. A fia, Mario alkotásai is része a galériának a felsőbb szinten és a külön erotikus témáknak szánt szobában.

Ha a képeket végignéztük a kiállításban, még a stúdióba is érdemes bekukkantani, jó pár további képet találhatunk. Összességében véve megérte az árát.

Denpasar és tengerpartok egy napos túra

Galéria

Gusti egyik ismerőséhez mentünk még korán reggel, hogy megszemléljük a képeket a galériájában, csak úgy körbenézési szándékkal. Az egyik festmény annyira megragadott, ráadásul Andreának is tetszett, hogy beleszerettem és meg is vettem. Induló ár: Rp. 3.800.000, végső ár: Rp. 1.800.000

A kép, sajnos vakus fényképet tudtam csak készíteni a csomagolás előtt:

Orchidea kert

Kellőképpen meleg volt, amikor odaértünk, a látogatók kapnak vizes törölközőt is, mi valahogy kimaradtunk a jóból. Vezetett túra keretében mutatják be a helyi növényszaporulatot, főként orchideákat. Rp. 50.000 a belépő.

Denpasar, Puputan emlékmű

Az emlékművet azon helyiek számára emelték, akik ahelyett, hogy megadták volna magukat a hollandoknak, inkább öngyilkosak lettek saját kezűleg vagy az ellenség felé rohanva.

A tetején a kilátóban a város egyes részeit szemlélhetjük meg, benn pedig kiálítások találhatóak. Nekünk a legjobban Bali történelmét ókortól napjainkig bemutató, igényesen kidolgozott diaporáma tetszett.

Denpasar, Bali múzeum

A belépő olcsó, a minőség is ehhez igazodik. Kamerázni lehet Rp. 1000 díjért. Gondolom nem hivatalosan, önjelölt kísérők jelentkeznek körbevezetni természetesen pénzért, emellett árusok is zaklatnak benn magában a múzeum épületek közötti szabad tereiben.

Dreamland tengerpart

A part megközelítésekor az elején a csodálat árasztott el bennünket a dombos, zöldes környezetet látva, de ezt a későbbiekben enyhe undor váltotta fel, ahogy közelebb értünk. Azt el tudom képzelni, hogy a szörfösök szeretik a csodajó halálos hullámai miatt, a többi halandó pedig ki tudja miért téved ide, álompart helyett inkább rémálompartnak kellene nevezni. Kezdődik a jelenség már a parkolásnál, vége az aszfaltnak és a sziklás talajon kell manőverezni az autóval, hogy valami nagyobb kőre ne menjen rá. Ezek után a földes-sziklás úton kell lefelé sétálni a part felé, ahol egy kis szemetes tavat találhatunk, ami a magasabb vízszintnél átfolyó vagy a hullámzáskor átcsapó víz alkot. Továbbmenve számos üzlet, pontosabban akkoriban lehúzott redőny, mellett kell a betonjárdán sétálni a part felé. Ekkor már érinthető közelségbe kerül a betonkocka rettenet, ami talán szálloda lehet. Miután homokot ért a lábunk, átt kell verekedni magunkat az árusok motyói között, hogy végre vizet érjünk. Maga a tengerpart a természetes módján szép a nagy hullámaival és a meredek sziklás partrészekkel, kivéve persze a nagy zöld taknyot ami kevésbé hívogatóan terült el a parton.

Sanur tengerpart

Elméletileg az első felkapott tengerpartja Balinak. Na itt sem voltunk elájulva, a parton szállodák és éttermek sora, tarkítva a szokásos szarong butikokkal. Pont apálykor értünk oda, a tenger vagy fél kilométerre behúzódott, a kinn maradt pocsolyákban főleg gyerekek hemperegtek mint a kis varacskos malacok. Bár itt legalább szabadon lehet őket engedni játszani, ebben a vízben nem merültek el.

Gianyar

Este értünk ide a szakadó esőben, igazából bevásárolni akartunk a Hardys-ban valamint enni a messze földről híres helyi babi gulingból, azaz a malacból. A bevásárlás után megkértük Gustit, hogy rámoljon be nekünk pár adagot. Hazamentünk, hogy egy jót együnk belőle, de sajnos gyorsan a kukába landolt: a papírba becsomagolt adagban jócskán volt chili, hús csak elvétve, néhány szánalmas bőrdarabka, de azzal a vékony pácolt kinézettel, nem a jóféle ropogósra sütött malacbőrrel. Közelébe sem szagolhat annak, amit a temetési szertartásra készítettek és kóstoltunk Candi Dasa-ban...

Képek:

Gili szigetek és vissza Ubudba

A szigetet nagyon szeretjük, főleg így a légkondícionált szállással :) Minden elérhető gyalog, nincs motor és autó valamint a hozzátartozó zaj és büdös. Reggel kevesen vannak a tengerparton, érdemes úszni egyet a hűs vízben. Persze az áramlatokra fel kell készülni, nem érdemes jobban beúszni, mert a part mellett is visz egy lassú mellúszás sebességével, szóval néha a partról nézve mókásan egy helyben küzdöttünk emiatt. A tengerparti napágyakra ingyen ki lehet általában feküdni, maximum a hozzá tartozó étterem pincérei zaklatnak a helyi árusok mellett. Ugyanúgy beinvitálnak a tengerparton lévő fedett pihenőhelyre is, még akkor is, ha nem fogyasztasz. Egy kisebb teáskannányi Lombok kávét kaphatunk Rp. 15.0000-ért, ami 4-5 pohárra elég. Szokásunk volt, hogy veszünk a parton a Manta Dive mellett pár banános péksüteményt, elszambázunk a pihenőhelyre, kérünk kávét és akár órákig is kellemesen elvan az ember nézve a tájat, a tengert, olvasgatva, zenét hallgatva. Azt azért meg kell hagyni, hogy a Lombok kávé sokkal ízesebb, zamatosabb mint a híres Bali Kopi.
Esténként a parton lévő éttermek nagy részében van kirakva sok jegelt tengeri herkentyű, aki szereti az ilyet, válogathat kedvére, hogy mit süssenek meg a rácson. Később, este 10 körül indulnak a partik, majd egyszer azokat is megnézzük, bepunnyadtunk mindig korán egy-egy esti séta után. Aki mozit akar nézni, még az is található, persze helyi módra: van egy kivetítő meg jó pár párna, a legújabb filmeket is valahonnan beszerzik. DVD árusok is vannak a szigeten, árakat nem kérdeztük, Ubudban Rp 15.000-től kezdődnek a DVD-k a Monkey Forest úton található üzletben.

Sétát tettünk a sziget belsejében is, ahol kisebb utcákat, farmokat, sok kókuszpálmát és néhol szeméthegyeket láttunk...

Búvárkodás

A Blue Marlin Dive-ot próbáltam ki, a Lonely Planet azt írja, hogy az árak mindenhol ugyanazok. Itt 38.5 USD-t kértek el egy merülésért, plusz az első, szigeten történő merülésnél felszámítják az 5 USD díjat is, ami a korallok védelmére kell (bioreef, fizetnek a halászoknak, hogy ott ne tevékenykedjenek, stb.). Ebben tényleg csak egy merülés van (ellentétben a 40 EUR amedi Euro Dive-al, ahol két merülés), minden közeli búvárkodásra kiszemelt hely 15-20 perc alatt elérhető hajóval. Igazából minden rendben ment, két merülést vállaltam be egy nap, egy reggelit és egy délutánit. Jelentkezni itt elég az indulás előtt fél órával, reggel írják ki az aznapi menetrendet, hogy mikor hova mennek. Láttunk teknősöket is, az egyik annyira elvolt magában nyammogva, hogy az unatkozó instruktor ráírta egy koralldarabbal a "ROBERT"-et a páncéljára :)

Pár kép, főleg a sziget belsejéről:

Lombok, Gili-szigetek

Gili Trawangan

A Gili Cat (www.gilicat.com) hajója viszonylag gyorsan átvisz a Gili-szigetekre Padang Bai-ból, kb. 1 óra 30 perc szükséges ahhoz, hogy kirakjanak Gili Trawanganon. Ez több mint a hirdetett alig több mint 1 óra, mert az elsõ megálló a szigetek melletti Lombok part, majd utána indul a hajó Trawangan felé. Az ára egy útnak Rp. 660.000, oda-vissza Rp. 1.200.000, szóval a pénztárcába kell nyúlni rendesen. Az idõpontokat érdemes lefoglalni elõre, pl. azon a napon, amikor eredetileg menni akartunk, már nem is volt csak 1 hely. Van sokkal olcsóbb megoldás is, Rp. 125.000-ért busszal is el lehet jutni Trawanganig, természetesen komp segítségével. Ebben az esetben 3-4 órás útra és a buszban lévõ kis helyre kell felkészülni, amit már a Perama járaton is tapasztaltunk, hogy tényleg szûkös...
Érkezéskor miután átverekedtük magunkat a turistákra lesõ sorbanálló helyieken, akik szállásokat ajánlottak, bevágtam a morcosat, meneteltem csak dörmögve, majd végül beültem egy sörre az egyik part menti kocsmába hogy ellazuljak. Andit uszítottam, hogy menjen el szállást keresni, persze neki sem volt nagy kedve egyedül mászkálni, hiszen eddig ketten választottuk ki a szállást. Õ is kicsit morcogva, de engedett az egyik helyinek és elkísérte a közel lévõ szálláshoz, Trinacria Village nevû, egy halom halvány pink zászlóval hirdetett helyre. Andit egy idõsebb olasz köszöntötte, akinek tetszett Andi sárkányos nézése :) Az ár Rp. 250.000-rõl indult, majd mivel Andi sikeresen mindenre húzta a száját, kaptunk egy ajánlatot: ha 4 napra vesszük ki legalább, akkor odaadja Rp. 200.000-ért éjszakánként. Ár/érték arányban ennél jobbat eddig nem találtunk, a szállás légkondícionált, naponta takarítanak, cserélik a törölközõt, ágynemût, van hûtõ és széf is. Ezek után már nem gondolkoztunk azon, Meno-ra.
A sziget 2-3 óra alatt körbejárható, több helyen viszont homokos az út, lassabban lehet haladni. Az északi részen szép szállódákat láttunk, a nyugati részen több beépítetlen illetve beépülõ terület fekszik. Motoros jármûvek nincsenek a szigeten, így például a cementet is pónilovas kocsikkal oldják meg. Az út mentén sûrûn állnak fedett pihenõk is, bár legtöbbször egy szálláshelyhez vagy étteremhez tartoznak, egy kietlenebb helyen be is ültünk az egyikbe, nem szólt senki...
ATM található a szigeten a mólótól déli irányban, próbálni még nem próbáltuk, hoztuk elég készpénzt. A mólótól északra a tengerpart inkább a fürdõzõknek lett kiépítve, délre éttermek hada várja az éhes turistákat, no meg persze szálláshelyek.

Snorkelezés a három sziget körül

A szálláshelyen kérve Rp. 75.000-ért szervezte le egy ott dolgozó helyi a jegyet a snorkelezõ túrára (ha maga keresi az ember, akkor biztos olcsóbb), ahol mind a három szigeten egy-egy jelentõsebb helyen, mint pl. a Meno-n a Turtle Point (teknõs pont), megálltunk körbenézni. A maszk és pipa kölcsönzése beletartozik az árba, Rp. 15.000-ért lehet még az indulási helynél uszonyt kölcsönözni. A hajó fenekén két helyen üveg található, így menet közben vagy várakozáskor nyugodtan lehet még a halakat szemlélni. Gyönyörûek a halak, két felnõtt teknõst is láttunk, mindenképpen megéri a túra.
A végén, amikor már jó éhes az ember, a Gili Air szigeten megáll a hajó egy étteremnél, az árak normálisak, de nem alsókategóriás, 25-50 egy fõétel. A partra igazából kiúsztunk, a hajó csak követett minket. Ettünk egy jót, közben bekergetett minket egy jó kis zuhé a fedett bárrészbe. Andi elcsábult és vett rövid fehér gyöngyös nyakláncot és hozzá fülbevalót, Rp. 200.000-ért, Rp. 250.000 volt az indulóár. Igazából, mint késõbb kiderült megkaphatjuk Rp. 150.000-rõl indulva is, amit akár Rp. 110.000-re is le tudott Andi alkudni Trawanganon, persze ekkor már az eladó nem távozott annyira boldogan...
Hazafelé indulva visszaszálltunk a hajóra, nos, ekkor Andi megint elcsúszott a fájós bokájával... Szerencsére még tudta használni, így nem kellett orvost kihívni vagy szállítást kérni, majd késõbb meg kell nézetnünk orvossal, hogy van-e komoly probléma.


Gili Meno és a madárpark


A szállás közelében lebzselõ másik helyi arc ajánlotta fel, hogy megveszi a jegyet nekünk Meno-ba, elfogadtuk, gondolván úgyis ugyanannyi lesz, ha mi kérjük, maximum akkor a jegyeladó iroda kapja jusst, mint ahogy pl. a Perama-nál is tapasztaltuk. Na ez nem jött be. Rp. 50.000-et fizettünk egy retúrjegyért fejenként, ezt Meno-ba érve ellenõrizhettük egybõl, hogy megfizettük az "intézkedés" árát, a kiírás szerint egy útra csak Rp. 20.000-at kellett volna, hogy adjunk, azaz minimum fejenként Rp. 10.000-el többet adtunk. Tanulság, ha spórolni akarunk, nézzünk körbe...
A hajó megállt útközben Meno déli sarkánál pár percre, csak pislogott az összes utas egymásra, hogy na most mi jön, ússzunk vagy mi legyen. Szerencsére csak egy röpke technikai szünet volt, a jól lebarnult üzemeltetés keresett még némi naftát valamelyik kannában és padlógázzal haladtunk tovább.
Megérkezve elsõ célpontunk a madárpark volt. Battyogtunk vagy 300-400 métert a kikötõtõl és már ott is termett a madárház, ami ugye egyben étterem és szálláshely is. Egy lélek sem volt ott rajtunk kívül, egy hölgy fogadott minket és invitált be. Na elõször csuklottunk egyet a beléptidíj miatt, Rp. 60.000 fejenként. Mindegy, reméltük, jó lesz. Sajnos az etetést már lekéstük... Besétáltunk és elkeztük a körutat, kaptunk egy térképet is. Kissé használt madarak ketrecben, néhány csak úgy kinn magában, az elején ennyi a látnivaló. Amit nem értettünk, mit keres egy krokodil, két majom és egy varánusz is a madárparkban? A krokodilt elõször nem is láttuk, valahol elbugyogott magában biztos a jó kis zöld pocsolyában. A majmokat, na azokat, megtaláltuk nagyon gyorsan. Az egyik idióta majom szinte meg is támadott minket, egyszerûen nem volt semmi félelemérzete, akármit is csinált az ember, nem akart lekopni, fenyegetõen mutogatta a fogait és ott volt a sarkunkban. Mint késõbb kiderült, szokta zaklatni a vendégeket, húzgálni a hajukat meg ilyesmi. Andi jól meg is ilyedt tõle, meg én is, a franc akar egy tetanuszt az isten háta mögötti szigeten, mert izomból megküldi az ember spiccel a hülye majmot a legközelebbi ketrec közepébe. Na, ki is rohantunk, hívtuk a gondozót, aki épp valami rádiót hallgatott, szóval benn hiába kiabáltunk, hogy jöjjön aztán intézze a majmát vagy kitekerjük a nyakát. Andi kinn leült megnyugodni, én bementem vissza fényképezni, kaptam egy botot is, hogy fenyegessem a szerencsétlen kis majmot, ha variál valamit. A majmok ott vakaróztak a ketrecükben, látszólag nyugodtan. Amint elmentem a ketrecük mellett, na kijött az egyik. A másik nem tudott, mert jó kis mûanyag kötél volt a farkára kötve. Hiába fenyegetõztem a bottal, ütöttem a földet, nézett rám, mint borjú az új kapura. Gondolom védte a ketrec környékét, vártam egy picit, ha közelebb jön, elegyengetem. Nézett a lábamra, majd a szemeimbe, megint a lábamra, megint a szemeimbe... Meguntam, elindultam kifelé, megnéztem már mindent. Kinn a hölgy nagyon szabadkozott, hogy most nem vagyunk boldogok, bement és bezárta a majmokat. Próbálta Andit is visszacsábítani, hogy etessünk krokodilt, nem aratott nagy sikert az ötlet. Visszamentem a hölggyel, etettünk sast és krokodilt is egy kis fagyasztott hússal, majd otthagytuk az egészet és a kikötõ felõli úton lévõ olcsó warungban ettünk pár falatot. Igeretet kaptunk, hogy a majom vagy be lesz zarva, vagy elviszik valahova mashova Lombokra...

Képek:

Pihenés Padang Bai-ban

A busz (shuttle bus) amit a lovinai szálláson rendeltünk igazából egy autóvá alakult, valószínûleg azért, mert nem volt nagy a létszám, 4-en utaztunk összesen. Andi bepréselõdött hátra két maximum 19-20 év körüli hölgy mellé és negatív értelemben jól szórakozott a maga módján :) Amíg az egyik olvasni próbált, a másik végig folyamatosan karattyolt változatos témákat felhozva kissé vihogós stílusban. Haladtunk kábé 10 percet, amikor megálltunk egy útmenti kis bolt mellett, a vezetõnk kiszállt. Reméltük, hogy nem újabb utastárs, már így is lapjával ültek hátul, maximum az ölembe fért volna valaki vagy a tetõre. Amíg ezen viccelõdtünk, az eddigi kellemes, inges és ha nem is barátságos, de nem riasztó arcberendezésû sofõrünk hirtelen kicserélõdött egy fehér szakadt pólós, kusza és hiányos fogazatú és ezt meg is mutatva mosolygós, kissé bamba úrra, aki körülbelül annyit mondott, hogy uff. Aztán beült és már mentünk is, mindenki csak pislogott az autóban, hogy ezt hogy. Persze egy kukkot nem tudott angolul a helyi városneveken kívül. Mindegy, legalább nem az erdõbe vitt minket, láthatóan a fõúton haladtunk :)
Kb. 9.30-kor indultunk és 11.30-ra Ubudba értünk, ahol már csak ketten maradtunk ugyanabban az autóban, huh milyen megkönnyebülés. Szerencsére nem kellett átszállni, tovább folytattuk az utat Padang Bai felé. Ki is rakott a hiányos fogsorú és néha krákogó vezetõnk a kikötõnél, ahol amikor már az egyik lábam kinn volt, kaptunk egybõl egy szállásajánlatot. Hárítottunk, majd gondolván, ahogy Liam hirdette a Zen Inn-ben lévõ szép szobákat Rp. 150.000-ért, úgy voltunk vele, hogy inkább oda megyünk.
Tapasztalat: a Zen Inn a kikötõnél lévõ parkoló mögött található, elõtte 4 méterre a parkoló magas kerítése taKarja a kilátást. A szoba egyszerû, kissé érdekes stílusban berendezett, keverednek a nyugatias és a helyi elemek. A kis hátsó udvari rész nem igazán nyújt kényelmes környezetet, pár növény próbál buja hangulatot teremteni, a fehér fal zöld a mohától, az ülõalkalmatosságokról ráragadnak mindenféle lepergõ anyagok az ember kezére és hátsójára. Andi nyomorát még nehezítette a szúnyogok hada, érkezésünkkor jócskán megkóstolták még az étteremben. Persze ezt ne írjuk a Zen Inn számlájára :) A WC és a tusoló egyszerû és tiszta. Az árak az étteremben jócskán elszaladtak a mi elképzeléseinkhez képest, de a húsok mérete kompenzálja nagyjából: pl. Rp. 55.000 egy vastagabb szelet sertéshús krumplival és uborkával. Liammal az elsõ nap nem is találkoztunk, végigsétáltunk a városon másik szállást keresve és megnéztük a Blue Lagoont. Találtunk is bungalow-t (Billabong) Rp. 100.000-ért reggelivel, illetve van nem messze tõle az ubudi Sayonghoz hasonló, szépen berendezett tégla bungalow is udvari medencével Rp. 200.000-ért.

Billabong

Másnap úgy döntöttünk, hogy magunk mögött hagyjuk a Zen Inn sötét szobáit, ahol a nagy gekkó és a neszeszer tartalmát csócsáló csótány is lakik, és kivettünk egy Rp. 100.000-es fából és bambuszból készült bungalowt. A fürdõszoba még fapadosabb itt, a wc-be termelt tartalmat manuálisan egy vödör vízzel tudjuk eltüntetni, a wc feletti tartály csak az ellenség megtévesztésére szolgál, esztétikai funkciónál nem bír többel. Reggelire szép nagy banános palacsintát választottunk, tejeskávéval és gyümölcssalátával. Jól is laktunk rendesen, elégedett képpel bambultunk utána. A szennyes mosatása viszont drága, darabra megy, jó sokat összegyûjtöttünk egy nejlonzacskóba, amire elég húzós, Rp. 80.000 mosási költséget számítottak fel, viszont még aznap készen lett, mert szárítót is használtak. Vizes palackot itt is fel lehet tölteni Rp 2000-ért, de ennél olcsóbb a Topi Inn, ahol Rp. 1000-ért is kapunk 1,5l vizet.

Snorkelezés és tengerpart

A Topi Innben napi Rp. 25.000-ért kölcsönözhetünk maszkot, pipát és uszonyt, 3 napra már odaadták napi Rp. 20.000-ért is. Ugyanúgy kölcsönözhetünk a Blue Lagoon (kék lagúna) parton is a helyi éttermeknél. Megnéztük a fehér homokos tengerpartot is, ami a kompkikötõtõl délebbre van és az északabbra lévõ kék lagúnát is. A kék lagúna kiépítettebb a két helyi étteremmel, szerencsére olcsóbb árakkal rendelkeznek: fõétel 17.000-35.000, juice 8.000, banános palacsinta (de szép nagy) 15.000. A kék lagúnában lehet ágyat bérelni 15.000-ért, a fehér homokos tengerparton szinte semmi nincs, csak bambusztetõs pihenõ, ahol a homokon tudunk feküdni illetve pár tákolt helyi étteremszerû bódé, ahol csak a tényleg merészek kérjenek bármilyen italt.
Búvárkodni és snorkelezni jobb a kék lagúna, ahol inkább zátonyos és korallos a tengerfenék, amúgy a fehér homokos parton is lehet sok halat látni, no meg több szemetet is a tengerben.

Találkoztunk Gustival és megbeszéltük, hogy február 27-re visszamegyünk Ubudba, mert egy 11 napos szertartás fog kezdõdni 28-án amit érdemes lenne megnéznünk. Lefoglaltuk megint szállást az ubudi Sayong házban, megvettük a drága jegyet Gilire a Gili Cat-nél majd otthagytuk Padang Bai-t a kis szigetekért.

Lovinai kalandok

Út Lovinába



Amed fõútján találkoztunk egy sráccal, aki ugyanúgy mint sok helyi lakos, taxizással foglalkozik. Húsz százalék kedvezménnyel Lovina Rp. 280.000 lett volna, a normál ár Rp. 350.000. Gondoltunk egyet és kibéreltük szinte egész napra a sofõrt Rp. 500.000-ért, így Amedbõl délnek indultunk el a keskeny és még Amednél is meredekebb, lejtõsebb szakaszokon.
A táj gyönyörû, a tengerpart mellett magasra visz fel az út, hihetetlen zöld kis völgyeket, a tengert és persze Lombokot lehet látni az út során. Elsõ célpontunk Ujung volt, ahol a vulkánkitörés után újjáépített vízipalotát nézhettük meg. Csendes a környék, nem rohannak meg az árusok, még a bejáratot is úgy kell megkérdeznem,
ami egy keskeny kis kõhíd, felirat nincs sehol. A vízipalota teljes területe viszonylag nagy, fél órát kényelmesen elsétálgathatunk a zöld pálmafás kertben, közepén a "palotával", ami elég pici, csak pár szoba található benne, természetesen egy mesterséges kis tó közepén.
Utunkat folytatva Amplapurában álltunk meg, hogy készpénzt vegyunk fel illetve benézzünk a Hardys bevásárlóközpontba. Példa ár mangóra: két fajtát találtunk, az egyik Rp. 5600 kilója, a másik Rp. 7500, vettünk két nagyobb darabot kb.
Rp 5200-ért. Ha az út mellett veszem, a helyiek simán elkérnek Rp. 10000-et darabjáért, szóval megéri vásárolni bevásárlóközpontokban, ahol a helyiek is ugyanannyiért kapják ;)
A következõ célpontunk Tirta Gangga, a másik vízipalota volt. Ez egy sokkal kisebb kertben helyezkedik el, a bejáratnál már egy kedves helyi körbe is vezetett volna minket, az árat nem kérdeztük. Itt helyben fürdeni is lehet a forrásvízben
illetve egy magaslaton egy étterem is áll az éhes vagy szomjas vendégek számára, az árait nem néztük meg. Viszonylag gyorsan körbejártuk a kertet, csináltunk pár képet majd jöttünk is el.
Az úton még az eddig legszebbnek talált rizsföld mellett mentünk el, sajnos parkolók viszont nincsenek kiépítve a kanyargós aszfalt mellett, hogy megálljon az ember képeket készíteni vagy akár inni valamit.
Tovább haladva Singaraja felé a tengerpart mellett egy templomot is megtekinthetünk, itt tényleg bemehet az ember és a végén ad adományt, akár csak Rp. 20.000-is ahogy láttam a füzetben, nevet, országot és az összeget felvésetik bele.


Sartaya Lovinában


A vezetõnk felajánlotta, hogy elvisz minket egy általa ismert szállásra ami még belefér a keretünkbe. Úgy voltunk vele, hogy nem gond, megnézzük, ha nem tetszik kirakatjuk magunkat a Lonely Planet könyv által jelölt olcsóbb szállások mellett
és választunk másikat. A Sartaya (ejtsd szartaja) közel van a tengerparthoz, a könyvben is feltüntetett Suma mellett. Két telek is ide tartozik, az egyiken kb. 8 ház van és egy medence, hely még bõven van vagy 4-5 háznak. A másik telek, ahol
mi is laktunk, már teljesen beépített, itt egymással szemben állnak a kis házikók a szokásos faragásokkal és díszítésekkel. Alap ár Rp. 250.000 melegvízzel és ventillátorral, légkondival Rp. 400.000-at kértek. Lealkudtuk Rp. 200.000-ra,
mert maradunk tovább. Reggeli szokásos: jaffle, pirítos, palacsinta, kávé vagy tea és az elmaradhatatlan gyümölcssaláta. Fiatal helyi hölgyek viszik az üzletet, viszont csak egyikõjük tud jobban angolul, Koman (remélem jól írom), akinek a
férja mindig ott lebzselt a környéken, ahogy láttuk kihasználja a család a Sartaya által nyújtott elõnyöket, mint pl. a kölcsönzésre kiadható motorokat.
Koman férje meg is környékezett minket amikor odaértünk, szép képeket mutogatva a Menjangan-i búvárkodásról, hogy ez a legszebb meg legcsodálatosabb. Meg ecsetelte, hogy milyen kevesen mennek most, nekik csak akkor éri meg, hogy ha vannak legalább 4-en, meg messze van, hajóval is kell menni stb. Fáradtak voltunk, sikerült meghatnia minket, egy delfinnézõ túrát is beleígérve beleegyeztünk a fejenkénti 90 eurós árba. Mint kiderült, simán 40 euróért elvisznek oda minket
búvárkodni, fejenként Rp. 60000-ért delfint nézni, szóval jócskán fizettünk neki jattot. Ez volt a hiszékenység ára, nem szabad semmit sem elfogadni mielõtt körbe ne nézne az ember más ajánlatokért is, akár milyen kedves és barátságos is. A másik dolog, hogy feltételezte az ember, hogy vele tart akkor búvárkodni, mivel az õ PADI-s számlatömbjét töltöttük ki, de mint kiderült, igazából csak felhajtó ember.


Delfinlesés


Kora hajnalban, 6.00-kor indul a menet és kb. 7.30-8.00-ig tart. Ketten voltunk a hajóban plusz a vezetõ, beszálltunk majd betolta a vízbe a csónakot a kapitány és ki is töfögtünk a tengerre, ahol elkezdtük vadászni a delfineket. Amint észrevett valami gyanúsat a vezetõnk, maxigázon odahajtottunk és nekiálltunk lesekedni. Nem figyeltem a fényképezõgépem akkumulátorját, sajnos hamarabb lemerült mint ahogy befejeztük a túrát... Az elején csak pár delfint láttunk kicsit messzebb, azután már egész csoportokat is. Az összes hajós is körülbelül ugyanabba az irányba tartott, vitték ki a népeket delfineket lesni. Szerencsés napunk volt, végig láttunk sok-sok delfint, többször kiugráltak a vízból illetve jópárszor közvetlenül a hajó mellett mentek el, szívmelengetõ érzés, ajánlom mindenkinek.


Búvárkodás Menjangan szigetnél



Reggel jött értünk egy nem igazán csilli-vili állapotban lévõ kisbusz majd elvitt minket Singaraja felé, ahol egy kisebb utcában lévõ búváriskolánál álltunk meg. Csatlakozott hozzánk egy kínai hölgy is, aki csak snorkelezni mert. A minimális szint a búvárkodási helysznen csak bevezetõ, azaz kb. 1 órás képzés után leviszik az embert... Kiválasztottuk a felszerelést, összepakoltuk majd zötykölõdtünk vagy 2 órát, mire a parthoz értünk, ahonnan hajóval mentünk tovább a szigetre. A hajónkat a többihez kötve ez lett a bázisunk. Az elsõ merülést a parton kezdtük és
ott is fejeztük be, a második merülésnél a hajó szedett fel minket. Függõles korallfal mellett lehet végig búvárkodni, így Andinak is kényelmesebb és komfortosabb volt mint pl. a roncs Tulambenben. Itt még a kedves, kancsal búvármesterünkben is meg mertünk bízni, nem volt sok dolga, 18-20 méter mélyre mentünk le.


Lovina körút



A szálláson ajánlottak lovinai körutat is Rp. 400.000-ért amire be is fizettünk. Útvonal: Gitgit vízesés - Majomerdõ - Beratan-tó - Virágpiac - Botanikus kert - munduki rizsföldek - buddhista kolostor - banjar-i melegvizes forrás.
Gitgit vízesésnél a parkolóban egy srác már fel is ajánlotta, hogy körbekísér minket és mesél a környékrõl, elutasítottuk, mert gyanítottuk, hogy felesleges. Igazunk is lett, ha a "Gitgit waterfall" táblánál elindul az ember, akkor végig kis bódék mellett visz az út egészen a vízesésig jó hosszan. Sok néznivaló nincs igazából, maximum a rizsföldön dolgozó emberek illetve a végén maga a vízesés. Szerintem a vezetõ felesleges.
A Majomerdõ igazából egy kellõképpen szemetes útszéli megállóhely, ahol hasonlóan az ubudi erdõhöz, majmom laknak és jönnek persze minden finom falatért. A vezetõnk vett nekik mogyorót amit lelkesen el is fogyasztottak, a kiosztott juss néha ugyan gazdát cserélt némi pofonozkodás után. Ha a kisebb majmok kaptak, a zsákmánnyal egybõl pucoltak valami vékonyabb faágra, ahol nyugodtabban elrágácsálhatták a prédát.
A Beratan-tó gyönyörû, elõtte egy templom található ahol belépõt szednek a megtekintésért. Itt a klímai is kellemes volt számomra, a hegyek és a magasabb fekvés miatt olyan 20-22 fok körüli. A park kellemes és karbantartott, egy kis sétára
mindenképpen érdemes ide beugrani, parkban állatok szobrait állították ki, õzet, disznót, zebrát, oroszlánt és hasonlókat. A templom belsõ része zárva volt.
A virágpiac nem sok említésre érdemes, a helyi piacon találunk mindenféle cserepes virágot, ha be mer merészkedni a bódén keresztülmenve a hátsó kertbe az ember.
A botanikus kert egy kis csalódás volt, lehet, hogy az évszak nem volt megfelelõ, ki tudja: a vad orchideákra volt Andi kíváncsi, de csak pár virágzott az egész kertben. Átmentünk a rózsák kertjéhez, ahol egy darab sem virágzott. Na, akkor,
úgy döntöttünk, hogy megnézzük a bengóliákat, amit a kapott térképen is nagyon hirdetnek, hogy egész Indonéziában itt található a legtöbb, ez meg zárva volt. Amúgy a park csodálatos, a klíma kellemes, egy nagy sétát mindenképpen érdemes itt tenni, akár virágzik valami, akár nem, bármikor visszamennénk.
Megkértük a sofõrünket, hogy nézzük a Lonely Planet térképén szereplõ Pondok Kesuma Wisata-t, a Danau Tamblingan mellett, amennyiben tetszik a szállás pár napot ott töltünk. Elkezdett esni az esõ, az ikertavakból semmit sem láttunk a kilátónál,
majd leereszkedtünk a kinézett szállásra. Kiderült, hogy ami térképen a tóhoz közelebbnek tûnik, valójában 500m-re van. A szállás hideg, kinn 19-20 fok volt, benn a szobában még hidegebb. Melegvíz ugyan van, választék ebédnél nem sok. Az elsõ
terv az volt, hogy itt ebédelünk majd megyünk tovább. Hosszas tanakodás után úgy döntöttük, hogy kihagyjuk a hidegebb kalandot, itt igazából a dzsungelben tudtunk volna mászkálni, és megyünk tovább az úton majd Lovinában alszunk még egyet.
Éhesek voltunk, megálltunk a Ngiring Ngewedang vendéglõnél ami a hegy tetején van az út mellett. A kilátás az elején zéró volt, teljesen felhõben voltunk, késõbb kezdett kitisztulni. Elfogadható árak vannak, kb. 30-55.000 egy fõétel.
Munduki rizsföldek felejthetõek az ubudihoz illetve a Tirta Ganggahoz közeliekhez képest, nem sok látszik belõlük az útról.
A buddhista kolostorban igazából az épületet tudjuk fényképezni illetve az oltárokat, szerzeteseket nem láttunk délután 4 felé, csak egy idõsebb hölgy söprögetett ott illetve a bejárathoz közel az udvarban fiatalabbak pingpongoztak.
A melegvizes forrás, nos, mindenkinek javasolható, aki a 30-35 fokban szereti a melegvizet. Fürdenek itt vegyesen a helyiek és a külföldiek is, mi csak a lábunkat lógattuk bele a langyos vízbe. Található itt minden, wc, felügyelõk, öltözõ és
zárható szekrények is némi készpénzért. Természetesen a bevezetõ úton bódék vannak, ahol a szokásos szarongot, törölközõt és egyéb ruhákat szerezhet be az ember.
A körutat érdemes megtenni, ha mást nem, de egy kis ízelítõt kapunk a kellemesebb klímából, a hegyekbõl és a gyönyörû kilátásból.

Búvárkodás Amedben

Esett az esõ, a kocsink belürõl is vizes volt... Megérkeztünk Amedbe. Igen ám, de Amed és környéke 8 km hosszú tengerpart és ugye mi persze északról közelítettük meg, azaz az Eka Purnama totál a másik végén van... Gondoltam felhívom a szállásadót, mert amikor George-al beszéltem, az Eka Purnama tulajdonosával, akkor felajálotta a taxizást is. A Perama busz vezetõje megszánt minket és egy megagiga áron, Rp. 100.000-ért ajánlotta fel, hogy elvisz minket... Csodálkozott is, hogy mi a túróért oda foglaltunk szállást, amikor ott a központ mellett van Amed Cafe és elméletileg van olcsóbb szállásuk. Mivel a szakadó esõben nem nagyon volt ingerenciánk teljes felszereléssel pár órát caplatni, ezért kifizettük a magas árat. Késõbb kiderült, hogy George-al sem lettünk volna elõrébb, Denpasarban volt éppen fogorvosnál. Kb. 10 perc után kezdtük megérteni, hogy miért kért a buszvezetõ ennyit... Az út keskeny és kanyargós, ami még tetézi, hogy a part tagolt, egy kis partszakasz után egy emelkedõ és lejtõ megint és ez jó sokszor ismétlõdik. Jó húsz perc után értünk oda az Eka Purnama-hoz, ahol kedvesen fogadott minket egy helyi hölgy, de õ nem George felesége volt. Még Candi Dasa-ban, Liam, aki felhívta George-ot, hirdette, hogy a George felesége milyen jól fõz, nos, ebbõl sajnos csak ízelítõt kaptunk késõbb.

Tények: Eka Purnama eléggé a déli részen van, azaz távol a perama irodától, bármilyen nagyobb bolttól, nincs térerõ, csak két huplival északabbra (6 perc séta). Internet kb. 2,5 km-re van (40 perc séta), ahol internet kapcsolat ugyan van, de az oldal letöltése állandóan megszakad, azaz gyakorlatilag használhatatlan. Északabbra kb. még 2 km-re van internet, de az ára borsosabb: Rp. 50.000 óránként, ezt nem próbáltuk csak hallottuk egy lakótárstól és az Euro Dive-os gárdától. Az Eka Purnama szállás díjai: Rp. 200.000-300.000, az ott töltött idõtõl függõen, 3 éjszakától már csak 250.000, 1 héttõl 200.000. A reggelit tartalmazza, ami a szokásos kávé/kakaó/jeges citromlé stb. ital, nasi goreng/jaffle (sajt, sonka, tojás, paradicsom)/banános és ananászos palacsinta és az elmaradhatatlan gyümölcssaláta. Az Eka Purnama tulajdonképpen étteremként üzemel, annak megfelelõ árakkal, szóval sajnos itt ezen nem igazán lehet spórolni. Már csak azért is, mert ha lecsattog az ember az út melletti warungba, helyi étterembe, ott is hasonló árakat talál. Ez jellemzõ szinte egész Amedre, az ubudi Dewa Warung árszintjének megfelelõ helyet sajnos nem találtunk, elképzelhetõ, hogy északabbra van ilyen. Mentségére szóljon, hogy itt part azért közel van, ha olyan éttermet választ az ember, akkor a szép kilátás kárpótolja a pénztárcát rabló árszintet. Az Eka Purnama közvetlenül a japán roncs mellett van, azaz snorkelezni tökéletes helyszín. Aki tud, hozzon maszkot, pipát és békatalpat, a helyi kölcsönzés elég magas árú, Rp. 40.000 egy szett. Ha több napot akar az ember nézelõdni a vízben, már egy kész vagyon.
Az Eka Purnama egy dologra tökéletes: elvonulni mindentõl, még telefonon sem fognak zavarni :) A kilátás csodálatos a bungalow-kból, pont a reggeli napfelkeltét a tengeren és a környezõ jelenleg zöld, egyébként szárazabb idõszakban sárgás, dombokat látja az ember a teraszról. Két tengerpart van az Eka Purnama mellett, az egyik homokos, a másik, ahol a hajóroncs van, nagyobb kövekbõl áll mint ha nagy kavicsok lennének, egyensúlyozni kell rajta veszettül, hogy ne menjen ki az ember bokája.


Ha már ott voltunk, gondoltuk sétálunk egyet a környéken, észak felé indultunk el. A papucsban téblábolás nem igazán jó a meredekebb részen, nos nem is ez zavart igazán minket, hanem az, ahogyan a helyiek megbámulják az embert. Sok helyen összegyûlnek a fiatalabbak is motorral, mint a hogy az Eka Purnama elõtt is szoktak esténként, és vagy elhallgat a társaság miközben szótlanul bámulnak amíg az ember elszambázik elõttük, vagy poénkodnak rajtunk pl. idióta "hello" beszólásokkal. Másik ellenpélda, hogy az egyik angolul valamit is beszélõ, kedvesebb sráccal, Roy-jal, például telefonszámot is cseréltünk. Mosodát üzemeltetnek otthon, ami késõbb nagy segítségünkre volt. Persze közben a többi mellette álló helyi azon viccelõdött, hogy milyen jó lenne, ha most elhúzna a telefonommal a kezében, miközben írja be a számát... Szóval érdekesek voltak az elsõ benyomások. Aki üzletelni akar, egybõl rettentõ kedves, aki meg nem, az inkább ufónak nézi az embert. Persze van ellenpélda is, mosolygós idõsek, de ez is ritka. Valamilyen szinten meg lehet érteni, de Ubudhoz képest nagy a kontraszt.

Búvárkodás

Untuk már a malmozást és hogy minden marha messze van, így rávettem Andit, hogy menjünk el együtt és tegyük le a PADI Open Water (nyíltvízi) búvárvizsgát. Nem volt egyszerû dolog, Andinak több problémája volt megszokni, hogy víz alatt van a feje, majd biztonságban érezni magát akár nagyobb mélységben, nyílt vízben. Szerencsére némileg hosszabb idõ alatt, eredetileg 3-4 nap alatt letehetõ a vizsga, izgalmak közepette, de sikerült letennie mindkettõnknek a vizsgát.
Az Euro Dive-ot választottuk, aminek két egyszerû oka az volt, hogy:
1. addig juttottunk el sétálva mikor úgy döntöttünk, hogy már
elfáradtunk a melegben és inkább visszaindulnánk :)
2. az egyébként magyar származású tulajnak akadt épp egy magyar könyve.
A tanfolyam nem olcsó, 255 EUR + 25 EUR tankönyv, amit kötelezõ megvenni. Mindegy, megérte, egy ausztrál származású, mára már helyi lakos, tartotta nekünk a tanfolyamot, nagyon jóléreztük magunkat.
Egy plusz búvárkodást még bevállaltunk a tanfolyam után: Tulambent, ahol a Liberty hajóroncs található a víz alatt. Nem volt mázlink, a láthatóság 7m-es volt kb., egész nap szemerkélt vagy csendesen esett az esõ. Szerencsére itt a tengerbe õmlõ zavaros folyók hatása itt nem volt érezhetõ, de a láthatóság akkor is pocsék volt. A két merülés amúgy izgalmasra sikeredett így is, a roncs közepén pl. az erõs áramlat miatt, a roncs körül pedig a különbözõ halak miatt. Halrajokat is láttunk 18m-en felfelé nézve, a roncsból viszont igen kevesett, halvány fingunk sem volt, hogy épp hol tartunk. Szerencsére két tapasztalt búvárral mentünk le, aggódni nem kellett.

Képek:

Candi Dasa, fehér homokos part, Gede

A reggelit a parton lévõ kõbõl faragott asztalra kértük, kellemes egy érzés kinn ücsörögni...
Meglesett közben az elõzõ napi barátunk is, már alig várta, hogy befejezzük a nyammogást. Miközben tele pocakkal üldögéltünk mint a jóllakott verebek a dróton, odaoldalazott és az udvariassági kérdéseken túlesve megkérdezte, hogy akkor megyünk-e snorkelezni. Erre elmeséltem neki, hogy igen, megyünk, de másvalakivel, akitõl jobb ajánlatot kaptunk és nem kellett akkor azon nyomban eldönteni. Na ekkor morcos lett... :) Hogy, ahá! Szóval mi így gondoltuk a körbenézést! Mint ha ez egy tiltott dolog lenne, mást választani. Meg hogy akkor mennyit is ajánlott a másik.
Egyébként is, õ úgy gondolta, hogy nézzünk körbe, majd mondjuk el neki, hogy találtunk olcsóbbat és akkor õ annyiért is bevisz minket. Meg hogy nem fair, hogy mi ezt így gondoltuk. Meg hogy inkább mondjuk le, amit már megígértünk a másik srácnak. Szóval vitatkoztunk egy kicsit, elmondtam neki a mi nézõpontunkat, de úgy tûnik, mint ha szerintük le lehetne stoppolni az embert. Azaz ha már ott lakunk és õ környékezett meg minket az ajánlattal, akkor csak nála lehe igénybe venni a szolgáltatást vagy legalábbis mindenképpen esélyt kell adni szegénynek, hogy mondhasson alacsonyabb árat is, ugye ha már van konkurencia. Ezek után meg voltunk gyõzõdve, hogy jól választottunk :) Wayan kedvesebbnek és korrektebbnek tûnt....
Miután kissé morcos hangulatban hagytuk ott a reggeli romjait, elsétáltunk Candi Dasa másik végébe a Wayanunkhoz. Kicsit korábban értünk oda, de már vártak minket. Több maszkot és uszonyt is végigpróbálhattunk, majd miután megtaláltuk az igazit, Wayan belökte a csónakot és beröffentették a motort. Kábé 5-10 perc pattogás után oda is értünk a szigetekhez.
Az áramlatok miatt kértük, hogy Wayan is jöjjön be snorkelezni, addig a másik helybéli a csónakot terelgette evezõvel. Murénát, kisebb halrajokat, korallokat és medúzákat lehet meglesni a környéken. Vigyázat! Hiába tatarozza magát az ember fényvédõ krémmel, simán lejön ennyi idõ alatt! A leégés elkerüléséhez póló és rövidnadrág használata ajánlott!
Jó másfél-két órát tekeregtünk némi pihenõvel beiktatva, majd kivittek minket a partra. Ha innen szerettünk volna továbbmenni a fehér homokos tengerpartra, az 200.000 Rp. lett volna, ezt inkább kihagytuk és visszasétáltunk a szállásra. No de közben találkoztunk Gedével: a szokásos "transport" szöveggel támadott, viszont ráharaptunk, mert a fehér homokos partra vitt volna minket 50.000 Rp/fõ áron, oda-vissza.




Ez meg is tetszett nekünk, így nyélbe ütöttük az ügyet még aznap. Jó sokáig mentünk motorral a kanyargós-tekergõs úton fel a hegyre meg le a hegyrõl, majd még egy keveset pattogtunk a földúton is. Persze itt is ismerõshez vittek a parton, a napágy darabja 10.000 Rp. és helyi warungok, kis bódés éttermek, szolgálnak inni és ennivalóval. A juice orbitálisan drága a helyi viszonyokhoz képest, egy pohár mangó 15.000 Rp., saláták és szenvicsek is vannak max. 20-25.000 Rp-ért.
Aznap már kisnorkeleztük magunkat így nem kölcsönöztünk eszközöket. Délután 5 körül zár a strand, mi 6-ra kértük a visszamenetelt, szóval érdeklõdve néztük, hogy kirakják-e a szûrünket a napágyakról. Nem volt gond, simán elücsörögtünk
5.45-ig, majd a srácok megérkeztek és motorral visszavittek minket a szállásra. Az úton Gede nagyon ajánlgatta, hogy menjünk megnézni a temetési ceremóniájukat, mert lesz ám ott malac. Hmm, ez nagyon jól hangzott, mert úgyis fájt már a fogam egy kis ropogós malacsültre és Gianyar-ban még nem voltunk letesztelni a helyi piaci kinálatot. Megkérdeztem Gede-t, hogy mennyi be fog ez nekem fájni, erre jött a sablon szöveg, hogy ne aggódjak, majd adok adományt :) Kicsit vakartam a fejem, de nem volt rossz érzésem a dologgal kapcsolatban, így belevágtunk.


Babi Guling


Második éjszaka után kicsekkeltünk és leraktuk a nagy hátizsákjainkat a recepción, majd Gedéékkel elindultunk motoron a falujuk felé. Nem volt messze, Candi Dasa után még pár perc motorral, lekanyarodva a földúton egy kis zötykölõdés és
már ott is voltunk. A család nagyon kedves, egybõl megkínáltak kávéval és banános sütivel is. Gede mondjuk Gustinál kevésbé tud jól angolul, de attól függetlenül jól megértettük egymást. Tiszta, rendezett helyen laknak, amikor a szarongot és egyéb kellékeket kaptuk, abban a szobában is tökéletes rend volt. Felesége és páran mások is tudtak valamennyit angolul, szóval jól éreztük magunkat. Délelõtt 9-tõl 12.30-ig tartott a ceremónia, több család is használta a templomot így mindenkinek ki kellett várni a sorát. A három sült malacot muszáj volt valamiért megsétáltatni és bevinni a szertartásra, gondolom pár falatot áldoztak is belõle. Korán reggel leszúrják a malackákat majd jó ropogósra sütik, igazából már kora délelõtt lehetne enni belõle. miután kiücsörögtük magunkat a várakozásban illetve a szertartás alatt, visszamentük a bázisra és kaptunk a helyi menübõl: valami zöldbabos saláta, valamilyen vörös, vért tartalmazó saláta és persze a rizs malac kombó. A malac bõre teljesen kemény, nem is a húson van felszolgálva, hanem mellette. Kaptunk egy jó darab malacot és kellemesen jól is laktunk. Gede ajánlotta, hogy maradjunk aztán a malac után igyunk velük arakot, de a jegyünk már megvolt és az utazást már megrendeltük arra a napra, szóval inkább nem dobtunk ki 250.000 Rp-t az ablakon némi pálinkázásért. Gyorsan visszavittek a szállásra és loholtunk nyomban a Perama irodához. A lelkünkre kötötték, hogy aztán legyünk ott 13.00-ra, persze a busz 13.30-kor indult menetrend szerint. 13.10-re oda is értünk, aztán ücsörögtünk egy keveset magunkban majd egy kis mikrobusszal folytattuk az utat Amed felé. Az úton esett szinte végig az esõ, ránk is a kocsi eresztékein keresztül :)

Ke'pek folyamatban...