Lombok, Gili-szigetek

Gili Trawangan

A Gili Cat (www.gilicat.com) hajója viszonylag gyorsan átvisz a Gili-szigetekre Padang Bai-ból, kb. 1 óra 30 perc szükséges ahhoz, hogy kirakjanak Gili Trawanganon. Ez több mint a hirdetett alig több mint 1 óra, mert az elsõ megálló a szigetek melletti Lombok part, majd utána indul a hajó Trawangan felé. Az ára egy útnak Rp. 660.000, oda-vissza Rp. 1.200.000, szóval a pénztárcába kell nyúlni rendesen. Az idõpontokat érdemes lefoglalni elõre, pl. azon a napon, amikor eredetileg menni akartunk, már nem is volt csak 1 hely. Van sokkal olcsóbb megoldás is, Rp. 125.000-ért busszal is el lehet jutni Trawanganig, természetesen komp segítségével. Ebben az esetben 3-4 órás útra és a buszban lévõ kis helyre kell felkészülni, amit már a Perama járaton is tapasztaltunk, hogy tényleg szûkös...
Érkezéskor miután átverekedtük magunkat a turistákra lesõ sorbanálló helyieken, akik szállásokat ajánlottak, bevágtam a morcosat, meneteltem csak dörmögve, majd végül beültem egy sörre az egyik part menti kocsmába hogy ellazuljak. Andit uszítottam, hogy menjen el szállást keresni, persze neki sem volt nagy kedve egyedül mászkálni, hiszen eddig ketten választottuk ki a szállást. Õ is kicsit morcogva, de engedett az egyik helyinek és elkísérte a közel lévõ szálláshoz, Trinacria Village nevû, egy halom halvány pink zászlóval hirdetett helyre. Andit egy idõsebb olasz köszöntötte, akinek tetszett Andi sárkányos nézése :) Az ár Rp. 250.000-rõl indult, majd mivel Andi sikeresen mindenre húzta a száját, kaptunk egy ajánlatot: ha 4 napra vesszük ki legalább, akkor odaadja Rp. 200.000-ért éjszakánként. Ár/érték arányban ennél jobbat eddig nem találtunk, a szállás légkondícionált, naponta takarítanak, cserélik a törölközõt, ágynemût, van hûtõ és széf is. Ezek után már nem gondolkoztunk azon, Meno-ra.
A sziget 2-3 óra alatt körbejárható, több helyen viszont homokos az út, lassabban lehet haladni. Az északi részen szép szállódákat láttunk, a nyugati részen több beépítetlen illetve beépülõ terület fekszik. Motoros jármûvek nincsenek a szigeten, így például a cementet is pónilovas kocsikkal oldják meg. Az út mentén sûrûn állnak fedett pihenõk is, bár legtöbbször egy szálláshelyhez vagy étteremhez tartoznak, egy kietlenebb helyen be is ültünk az egyikbe, nem szólt senki...
ATM található a szigeten a mólótól déli irányban, próbálni még nem próbáltuk, hoztuk elég készpénzt. A mólótól északra a tengerpart inkább a fürdõzõknek lett kiépítve, délre éttermek hada várja az éhes turistákat, no meg persze szálláshelyek.

Snorkelezés a három sziget körül

A szálláshelyen kérve Rp. 75.000-ért szervezte le egy ott dolgozó helyi a jegyet a snorkelezõ túrára (ha maga keresi az ember, akkor biztos olcsóbb), ahol mind a három szigeten egy-egy jelentõsebb helyen, mint pl. a Meno-n a Turtle Point (teknõs pont), megálltunk körbenézni. A maszk és pipa kölcsönzése beletartozik az árba, Rp. 15.000-ért lehet még az indulási helynél uszonyt kölcsönözni. A hajó fenekén két helyen üveg található, így menet közben vagy várakozáskor nyugodtan lehet még a halakat szemlélni. Gyönyörûek a halak, két felnõtt teknõst is láttunk, mindenképpen megéri a túra.
A végén, amikor már jó éhes az ember, a Gili Air szigeten megáll a hajó egy étteremnél, az árak normálisak, de nem alsókategóriás, 25-50 egy fõétel. A partra igazából kiúsztunk, a hajó csak követett minket. Ettünk egy jót, közben bekergetett minket egy jó kis zuhé a fedett bárrészbe. Andi elcsábult és vett rövid fehér gyöngyös nyakláncot és hozzá fülbevalót, Rp. 200.000-ért, Rp. 250.000 volt az indulóár. Igazából, mint késõbb kiderült megkaphatjuk Rp. 150.000-rõl indulva is, amit akár Rp. 110.000-re is le tudott Andi alkudni Trawanganon, persze ekkor már az eladó nem távozott annyira boldogan...
Hazafelé indulva visszaszálltunk a hajóra, nos, ekkor Andi megint elcsúszott a fájós bokájával... Szerencsére még tudta használni, így nem kellett orvost kihívni vagy szállítást kérni, majd késõbb meg kell nézetnünk orvossal, hogy van-e komoly probléma.


Gili Meno és a madárpark


A szállás közelében lebzselõ másik helyi arc ajánlotta fel, hogy megveszi a jegyet nekünk Meno-ba, elfogadtuk, gondolván úgyis ugyanannyi lesz, ha mi kérjük, maximum akkor a jegyeladó iroda kapja jusst, mint ahogy pl. a Perama-nál is tapasztaltuk. Na ez nem jött be. Rp. 50.000-et fizettünk egy retúrjegyért fejenként, ezt Meno-ba érve ellenõrizhettük egybõl, hogy megfizettük az "intézkedés" árát, a kiírás szerint egy útra csak Rp. 20.000-at kellett volna, hogy adjunk, azaz minimum fejenként Rp. 10.000-el többet adtunk. Tanulság, ha spórolni akarunk, nézzünk körbe...
A hajó megállt útközben Meno déli sarkánál pár percre, csak pislogott az összes utas egymásra, hogy na most mi jön, ússzunk vagy mi legyen. Szerencsére csak egy röpke technikai szünet volt, a jól lebarnult üzemeltetés keresett még némi naftát valamelyik kannában és padlógázzal haladtunk tovább.
Megérkezve elsõ célpontunk a madárpark volt. Battyogtunk vagy 300-400 métert a kikötõtõl és már ott is termett a madárház, ami ugye egyben étterem és szálláshely is. Egy lélek sem volt ott rajtunk kívül, egy hölgy fogadott minket és invitált be. Na elõször csuklottunk egyet a beléptidíj miatt, Rp. 60.000 fejenként. Mindegy, reméltük, jó lesz. Sajnos az etetést már lekéstük... Besétáltunk és elkeztük a körutat, kaptunk egy térképet is. Kissé használt madarak ketrecben, néhány csak úgy kinn magában, az elején ennyi a látnivaló. Amit nem értettünk, mit keres egy krokodil, két majom és egy varánusz is a madárparkban? A krokodilt elõször nem is láttuk, valahol elbugyogott magában biztos a jó kis zöld pocsolyában. A majmokat, na azokat, megtaláltuk nagyon gyorsan. Az egyik idióta majom szinte meg is támadott minket, egyszerûen nem volt semmi félelemérzete, akármit is csinált az ember, nem akart lekopni, fenyegetõen mutogatta a fogait és ott volt a sarkunkban. Mint késõbb kiderült, szokta zaklatni a vendégeket, húzgálni a hajukat meg ilyesmi. Andi jól meg is ilyedt tõle, meg én is, a franc akar egy tetanuszt az isten háta mögötti szigeten, mert izomból megküldi az ember spiccel a hülye majmot a legközelebbi ketrec közepébe. Na, ki is rohantunk, hívtuk a gondozót, aki épp valami rádiót hallgatott, szóval benn hiába kiabáltunk, hogy jöjjön aztán intézze a majmát vagy kitekerjük a nyakát. Andi kinn leült megnyugodni, én bementem vissza fényképezni, kaptam egy botot is, hogy fenyegessem a szerencsétlen kis majmot, ha variál valamit. A majmok ott vakaróztak a ketrecükben, látszólag nyugodtan. Amint elmentem a ketrecük mellett, na kijött az egyik. A másik nem tudott, mert jó kis mûanyag kötél volt a farkára kötve. Hiába fenyegetõztem a bottal, ütöttem a földet, nézett rám, mint borjú az új kapura. Gondolom védte a ketrec környékét, vártam egy picit, ha közelebb jön, elegyengetem. Nézett a lábamra, majd a szemeimbe, megint a lábamra, megint a szemeimbe... Meguntam, elindultam kifelé, megnéztem már mindent. Kinn a hölgy nagyon szabadkozott, hogy most nem vagyunk boldogok, bement és bezárta a majmokat. Próbálta Andit is visszacsábítani, hogy etessünk krokodilt, nem aratott nagy sikert az ötlet. Visszamentem a hölggyel, etettünk sast és krokodilt is egy kis fagyasztott hússal, majd otthagytuk az egészet és a kikötõ felõli úton lévõ olcsó warungban ettünk pár falatot. Igeretet kaptunk, hogy a majom vagy be lesz zarva, vagy elviszik valahova mashova Lombokra...

Képek: