Lombok, Gili-szigetek

Gili Trawangan

A Gili Cat (www.gilicat.com) hajója viszonylag gyorsan átvisz a Gili-szigetekre Padang Bai-ból, kb. 1 óra 30 perc szükséges ahhoz, hogy kirakjanak Gili Trawanganon. Ez több mint a hirdetett alig több mint 1 óra, mert az elsõ megálló a szigetek melletti Lombok part, majd utána indul a hajó Trawangan felé. Az ára egy útnak Rp. 660.000, oda-vissza Rp. 1.200.000, szóval a pénztárcába kell nyúlni rendesen. Az idõpontokat érdemes lefoglalni elõre, pl. azon a napon, amikor eredetileg menni akartunk, már nem is volt csak 1 hely. Van sokkal olcsóbb megoldás is, Rp. 125.000-ért busszal is el lehet jutni Trawanganig, természetesen komp segítségével. Ebben az esetben 3-4 órás útra és a buszban lévõ kis helyre kell felkészülni, amit már a Perama járaton is tapasztaltunk, hogy tényleg szûkös...
Érkezéskor miután átverekedtük magunkat a turistákra lesõ sorbanálló helyieken, akik szállásokat ajánlottak, bevágtam a morcosat, meneteltem csak dörmögve, majd végül beültem egy sörre az egyik part menti kocsmába hogy ellazuljak. Andit uszítottam, hogy menjen el szállást keresni, persze neki sem volt nagy kedve egyedül mászkálni, hiszen eddig ketten választottuk ki a szállást. Õ is kicsit morcogva, de engedett az egyik helyinek és elkísérte a közel lévõ szálláshoz, Trinacria Village nevû, egy halom halvány pink zászlóval hirdetett helyre. Andit egy idõsebb olasz köszöntötte, akinek tetszett Andi sárkányos nézése :) Az ár Rp. 250.000-rõl indult, majd mivel Andi sikeresen mindenre húzta a száját, kaptunk egy ajánlatot: ha 4 napra vesszük ki legalább, akkor odaadja Rp. 200.000-ért éjszakánként. Ár/érték arányban ennél jobbat eddig nem találtunk, a szállás légkondícionált, naponta takarítanak, cserélik a törölközõt, ágynemût, van hûtõ és széf is. Ezek után már nem gondolkoztunk azon, Meno-ra.
A sziget 2-3 óra alatt körbejárható, több helyen viszont homokos az út, lassabban lehet haladni. Az északi részen szép szállódákat láttunk, a nyugati részen több beépítetlen illetve beépülõ terület fekszik. Motoros jármûvek nincsenek a szigeten, így például a cementet is pónilovas kocsikkal oldják meg. Az út mentén sûrûn állnak fedett pihenõk is, bár legtöbbször egy szálláshelyhez vagy étteremhez tartoznak, egy kietlenebb helyen be is ültünk az egyikbe, nem szólt senki...
ATM található a szigeten a mólótól déli irányban, próbálni még nem próbáltuk, hoztuk elég készpénzt. A mólótól északra a tengerpart inkább a fürdõzõknek lett kiépítve, délre éttermek hada várja az éhes turistákat, no meg persze szálláshelyek.

Snorkelezés a három sziget körül

A szálláshelyen kérve Rp. 75.000-ért szervezte le egy ott dolgozó helyi a jegyet a snorkelezõ túrára (ha maga keresi az ember, akkor biztos olcsóbb), ahol mind a három szigeten egy-egy jelentõsebb helyen, mint pl. a Meno-n a Turtle Point (teknõs pont), megálltunk körbenézni. A maszk és pipa kölcsönzése beletartozik az árba, Rp. 15.000-ért lehet még az indulási helynél uszonyt kölcsönözni. A hajó fenekén két helyen üveg található, így menet közben vagy várakozáskor nyugodtan lehet még a halakat szemlélni. Gyönyörûek a halak, két felnõtt teknõst is láttunk, mindenképpen megéri a túra.
A végén, amikor már jó éhes az ember, a Gili Air szigeten megáll a hajó egy étteremnél, az árak normálisak, de nem alsókategóriás, 25-50 egy fõétel. A partra igazából kiúsztunk, a hajó csak követett minket. Ettünk egy jót, közben bekergetett minket egy jó kis zuhé a fedett bárrészbe. Andi elcsábult és vett rövid fehér gyöngyös nyakláncot és hozzá fülbevalót, Rp. 200.000-ért, Rp. 250.000 volt az indulóár. Igazából, mint késõbb kiderült megkaphatjuk Rp. 150.000-rõl indulva is, amit akár Rp. 110.000-re is le tudott Andi alkudni Trawanganon, persze ekkor már az eladó nem távozott annyira boldogan...
Hazafelé indulva visszaszálltunk a hajóra, nos, ekkor Andi megint elcsúszott a fájós bokájával... Szerencsére még tudta használni, így nem kellett orvost kihívni vagy szállítást kérni, majd késõbb meg kell nézetnünk orvossal, hogy van-e komoly probléma.


Gili Meno és a madárpark


A szállás közelében lebzselõ másik helyi arc ajánlotta fel, hogy megveszi a jegyet nekünk Meno-ba, elfogadtuk, gondolván úgyis ugyanannyi lesz, ha mi kérjük, maximum akkor a jegyeladó iroda kapja jusst, mint ahogy pl. a Perama-nál is tapasztaltuk. Na ez nem jött be. Rp. 50.000-et fizettünk egy retúrjegyért fejenként, ezt Meno-ba érve ellenõrizhettük egybõl, hogy megfizettük az "intézkedés" árát, a kiírás szerint egy útra csak Rp. 20.000-at kellett volna, hogy adjunk, azaz minimum fejenként Rp. 10.000-el többet adtunk. Tanulság, ha spórolni akarunk, nézzünk körbe...
A hajó megállt útközben Meno déli sarkánál pár percre, csak pislogott az összes utas egymásra, hogy na most mi jön, ússzunk vagy mi legyen. Szerencsére csak egy röpke technikai szünet volt, a jól lebarnult üzemeltetés keresett még némi naftát valamelyik kannában és padlógázzal haladtunk tovább.
Megérkezve elsõ célpontunk a madárpark volt. Battyogtunk vagy 300-400 métert a kikötõtõl és már ott is termett a madárház, ami ugye egyben étterem és szálláshely is. Egy lélek sem volt ott rajtunk kívül, egy hölgy fogadott minket és invitált be. Na elõször csuklottunk egyet a beléptidíj miatt, Rp. 60.000 fejenként. Mindegy, reméltük, jó lesz. Sajnos az etetést már lekéstük... Besétáltunk és elkeztük a körutat, kaptunk egy térképet is. Kissé használt madarak ketrecben, néhány csak úgy kinn magában, az elején ennyi a látnivaló. Amit nem értettünk, mit keres egy krokodil, két majom és egy varánusz is a madárparkban? A krokodilt elõször nem is láttuk, valahol elbugyogott magában biztos a jó kis zöld pocsolyában. A majmokat, na azokat, megtaláltuk nagyon gyorsan. Az egyik idióta majom szinte meg is támadott minket, egyszerûen nem volt semmi félelemérzete, akármit is csinált az ember, nem akart lekopni, fenyegetõen mutogatta a fogait és ott volt a sarkunkban. Mint késõbb kiderült, szokta zaklatni a vendégeket, húzgálni a hajukat meg ilyesmi. Andi jól meg is ilyedt tõle, meg én is, a franc akar egy tetanuszt az isten háta mögötti szigeten, mert izomból megküldi az ember spiccel a hülye majmot a legközelebbi ketrec közepébe. Na, ki is rohantunk, hívtuk a gondozót, aki épp valami rádiót hallgatott, szóval benn hiába kiabáltunk, hogy jöjjön aztán intézze a majmát vagy kitekerjük a nyakát. Andi kinn leült megnyugodni, én bementem vissza fényképezni, kaptam egy botot is, hogy fenyegessem a szerencsétlen kis majmot, ha variál valamit. A majmok ott vakaróztak a ketrecükben, látszólag nyugodtan. Amint elmentem a ketrecük mellett, na kijött az egyik. A másik nem tudott, mert jó kis mûanyag kötél volt a farkára kötve. Hiába fenyegetõztem a bottal, ütöttem a földet, nézett rám, mint borjú az új kapura. Gondolom védte a ketrec környékét, vártam egy picit, ha közelebb jön, elegyengetem. Nézett a lábamra, majd a szemeimbe, megint a lábamra, megint a szemeimbe... Meguntam, elindultam kifelé, megnéztem már mindent. Kinn a hölgy nagyon szabadkozott, hogy most nem vagyunk boldogok, bement és bezárta a majmokat. Próbálta Andit is visszacsábítani, hogy etessünk krokodilt, nem aratott nagy sikert az ötlet. Visszamentem a hölggyel, etettünk sast és krokodilt is egy kis fagyasztott hússal, majd otthagytuk az egészet és a kikötõ felõli úton lévõ olcsó warungban ettünk pár falatot. Igeretet kaptunk, hogy a majom vagy be lesz zarva, vagy elviszik valahova mashova Lombokra...

Képek:

Pihenés Padang Bai-ban

A busz (shuttle bus) amit a lovinai szálláson rendeltünk igazából egy autóvá alakult, valószínûleg azért, mert nem volt nagy a létszám, 4-en utaztunk összesen. Andi bepréselõdött hátra két maximum 19-20 év körüli hölgy mellé és negatív értelemben jól szórakozott a maga módján :) Amíg az egyik olvasni próbált, a másik végig folyamatosan karattyolt változatos témákat felhozva kissé vihogós stílusban. Haladtunk kábé 10 percet, amikor megálltunk egy útmenti kis bolt mellett, a vezetõnk kiszállt. Reméltük, hogy nem újabb utastárs, már így is lapjával ültek hátul, maximum az ölembe fért volna valaki vagy a tetõre. Amíg ezen viccelõdtünk, az eddigi kellemes, inges és ha nem is barátságos, de nem riasztó arcberendezésû sofõrünk hirtelen kicserélõdött egy fehér szakadt pólós, kusza és hiányos fogazatú és ezt meg is mutatva mosolygós, kissé bamba úrra, aki körülbelül annyit mondott, hogy uff. Aztán beült és már mentünk is, mindenki csak pislogott az autóban, hogy ezt hogy. Persze egy kukkot nem tudott angolul a helyi városneveken kívül. Mindegy, legalább nem az erdõbe vitt minket, láthatóan a fõúton haladtunk :)
Kb. 9.30-kor indultunk és 11.30-ra Ubudba értünk, ahol már csak ketten maradtunk ugyanabban az autóban, huh milyen megkönnyebülés. Szerencsére nem kellett átszállni, tovább folytattuk az utat Padang Bai felé. Ki is rakott a hiányos fogsorú és néha krákogó vezetõnk a kikötõnél, ahol amikor már az egyik lábam kinn volt, kaptunk egybõl egy szállásajánlatot. Hárítottunk, majd gondolván, ahogy Liam hirdette a Zen Inn-ben lévõ szép szobákat Rp. 150.000-ért, úgy voltunk vele, hogy inkább oda megyünk.
Tapasztalat: a Zen Inn a kikötõnél lévõ parkoló mögött található, elõtte 4 méterre a parkoló magas kerítése taKarja a kilátást. A szoba egyszerû, kissé érdekes stílusban berendezett, keverednek a nyugatias és a helyi elemek. A kis hátsó udvari rész nem igazán nyújt kényelmes környezetet, pár növény próbál buja hangulatot teremteni, a fehér fal zöld a mohától, az ülõalkalmatosságokról ráragadnak mindenféle lepergõ anyagok az ember kezére és hátsójára. Andi nyomorát még nehezítette a szúnyogok hada, érkezésünkkor jócskán megkóstolták még az étteremben. Persze ezt ne írjuk a Zen Inn számlájára :) A WC és a tusoló egyszerû és tiszta. Az árak az étteremben jócskán elszaladtak a mi elképzeléseinkhez képest, de a húsok mérete kompenzálja nagyjából: pl. Rp. 55.000 egy vastagabb szelet sertéshús krumplival és uborkával. Liammal az elsõ nap nem is találkoztunk, végigsétáltunk a városon másik szállást keresve és megnéztük a Blue Lagoont. Találtunk is bungalow-t (Billabong) Rp. 100.000-ért reggelivel, illetve van nem messze tõle az ubudi Sayonghoz hasonló, szépen berendezett tégla bungalow is udvari medencével Rp. 200.000-ért.

Billabong

Másnap úgy döntöttünk, hogy magunk mögött hagyjuk a Zen Inn sötét szobáit, ahol a nagy gekkó és a neszeszer tartalmát csócsáló csótány is lakik, és kivettünk egy Rp. 100.000-es fából és bambuszból készült bungalowt. A fürdõszoba még fapadosabb itt, a wc-be termelt tartalmat manuálisan egy vödör vízzel tudjuk eltüntetni, a wc feletti tartály csak az ellenség megtévesztésére szolgál, esztétikai funkciónál nem bír többel. Reggelire szép nagy banános palacsintát választottunk, tejeskávéval és gyümölcssalátával. Jól is laktunk rendesen, elégedett képpel bambultunk utána. A szennyes mosatása viszont drága, darabra megy, jó sokat összegyûjtöttünk egy nejlonzacskóba, amire elég húzós, Rp. 80.000 mosási költséget számítottak fel, viszont még aznap készen lett, mert szárítót is használtak. Vizes palackot itt is fel lehet tölteni Rp 2000-ért, de ennél olcsóbb a Topi Inn, ahol Rp. 1000-ért is kapunk 1,5l vizet.

Snorkelezés és tengerpart

A Topi Innben napi Rp. 25.000-ért kölcsönözhetünk maszkot, pipát és uszonyt, 3 napra már odaadták napi Rp. 20.000-ért is. Ugyanúgy kölcsönözhetünk a Blue Lagoon (kék lagúna) parton is a helyi éttermeknél. Megnéztük a fehér homokos tengerpartot is, ami a kompkikötõtõl délebbre van és az északabbra lévõ kék lagúnát is. A kék lagúna kiépítettebb a két helyi étteremmel, szerencsére olcsóbb árakkal rendelkeznek: fõétel 17.000-35.000, juice 8.000, banános palacsinta (de szép nagy) 15.000. A kék lagúnában lehet ágyat bérelni 15.000-ért, a fehér homokos tengerparton szinte semmi nincs, csak bambusztetõs pihenõ, ahol a homokon tudunk feküdni illetve pár tákolt helyi étteremszerû bódé, ahol csak a tényleg merészek kérjenek bármilyen italt.
Búvárkodni és snorkelezni jobb a kék lagúna, ahol inkább zátonyos és korallos a tengerfenék, amúgy a fehér homokos parton is lehet sok halat látni, no meg több szemetet is a tengerben.

Találkoztunk Gustival és megbeszéltük, hogy február 27-re visszamegyünk Ubudba, mert egy 11 napos szertartás fog kezdõdni 28-án amit érdemes lenne megnéznünk. Lefoglaltuk megint szállást az ubudi Sayong házban, megvettük a drága jegyet Gilire a Gili Cat-nél majd otthagytuk Padang Bai-t a kis szigetekért.

Lovinai kalandok

Út Lovinába



Amed fõútján találkoztunk egy sráccal, aki ugyanúgy mint sok helyi lakos, taxizással foglalkozik. Húsz százalék kedvezménnyel Lovina Rp. 280.000 lett volna, a normál ár Rp. 350.000. Gondoltunk egyet és kibéreltük szinte egész napra a sofõrt Rp. 500.000-ért, így Amedbõl délnek indultunk el a keskeny és még Amednél is meredekebb, lejtõsebb szakaszokon.
A táj gyönyörû, a tengerpart mellett magasra visz fel az út, hihetetlen zöld kis völgyeket, a tengert és persze Lombokot lehet látni az út során. Elsõ célpontunk Ujung volt, ahol a vulkánkitörés után újjáépített vízipalotát nézhettük meg. Csendes a környék, nem rohannak meg az árusok, még a bejáratot is úgy kell megkérdeznem,
ami egy keskeny kis kõhíd, felirat nincs sehol. A vízipalota teljes területe viszonylag nagy, fél órát kényelmesen elsétálgathatunk a zöld pálmafás kertben, közepén a "palotával", ami elég pici, csak pár szoba található benne, természetesen egy mesterséges kis tó közepén.
Utunkat folytatva Amplapurában álltunk meg, hogy készpénzt vegyunk fel illetve benézzünk a Hardys bevásárlóközpontba. Példa ár mangóra: két fajtát találtunk, az egyik Rp. 5600 kilója, a másik Rp. 7500, vettünk két nagyobb darabot kb.
Rp 5200-ért. Ha az út mellett veszem, a helyiek simán elkérnek Rp. 10000-et darabjáért, szóval megéri vásárolni bevásárlóközpontokban, ahol a helyiek is ugyanannyiért kapják ;)
A következõ célpontunk Tirta Gangga, a másik vízipalota volt. Ez egy sokkal kisebb kertben helyezkedik el, a bejáratnál már egy kedves helyi körbe is vezetett volna minket, az árat nem kérdeztük. Itt helyben fürdeni is lehet a forrásvízben
illetve egy magaslaton egy étterem is áll az éhes vagy szomjas vendégek számára, az árait nem néztük meg. Viszonylag gyorsan körbejártuk a kertet, csináltunk pár képet majd jöttünk is el.
Az úton még az eddig legszebbnek talált rizsföld mellett mentünk el, sajnos parkolók viszont nincsenek kiépítve a kanyargós aszfalt mellett, hogy megálljon az ember képeket készíteni vagy akár inni valamit.
Tovább haladva Singaraja felé a tengerpart mellett egy templomot is megtekinthetünk, itt tényleg bemehet az ember és a végén ad adományt, akár csak Rp. 20.000-is ahogy láttam a füzetben, nevet, országot és az összeget felvésetik bele.


Sartaya Lovinában


A vezetõnk felajánlotta, hogy elvisz minket egy általa ismert szállásra ami még belefér a keretünkbe. Úgy voltunk vele, hogy nem gond, megnézzük, ha nem tetszik kirakatjuk magunkat a Lonely Planet könyv által jelölt olcsóbb szállások mellett
és választunk másikat. A Sartaya (ejtsd szartaja) közel van a tengerparthoz, a könyvben is feltüntetett Suma mellett. Két telek is ide tartozik, az egyiken kb. 8 ház van és egy medence, hely még bõven van vagy 4-5 háznak. A másik telek, ahol
mi is laktunk, már teljesen beépített, itt egymással szemben állnak a kis házikók a szokásos faragásokkal és díszítésekkel. Alap ár Rp. 250.000 melegvízzel és ventillátorral, légkondival Rp. 400.000-at kértek. Lealkudtuk Rp. 200.000-ra,
mert maradunk tovább. Reggeli szokásos: jaffle, pirítos, palacsinta, kávé vagy tea és az elmaradhatatlan gyümölcssaláta. Fiatal helyi hölgyek viszik az üzletet, viszont csak egyikõjük tud jobban angolul, Koman (remélem jól írom), akinek a
férja mindig ott lebzselt a környéken, ahogy láttuk kihasználja a család a Sartaya által nyújtott elõnyöket, mint pl. a kölcsönzésre kiadható motorokat.
Koman férje meg is környékezett minket amikor odaértünk, szép képeket mutogatva a Menjangan-i búvárkodásról, hogy ez a legszebb meg legcsodálatosabb. Meg ecsetelte, hogy milyen kevesen mennek most, nekik csak akkor éri meg, hogy ha vannak legalább 4-en, meg messze van, hajóval is kell menni stb. Fáradtak voltunk, sikerült meghatnia minket, egy delfinnézõ túrát is beleígérve beleegyeztünk a fejenkénti 90 eurós árba. Mint kiderült, simán 40 euróért elvisznek oda minket
búvárkodni, fejenként Rp. 60000-ért delfint nézni, szóval jócskán fizettünk neki jattot. Ez volt a hiszékenység ára, nem szabad semmit sem elfogadni mielõtt körbe ne nézne az ember más ajánlatokért is, akár milyen kedves és barátságos is. A másik dolog, hogy feltételezte az ember, hogy vele tart akkor búvárkodni, mivel az õ PADI-s számlatömbjét töltöttük ki, de mint kiderült, igazából csak felhajtó ember.


Delfinlesés


Kora hajnalban, 6.00-kor indul a menet és kb. 7.30-8.00-ig tart. Ketten voltunk a hajóban plusz a vezetõ, beszálltunk majd betolta a vízbe a csónakot a kapitány és ki is töfögtünk a tengerre, ahol elkezdtük vadászni a delfineket. Amint észrevett valami gyanúsat a vezetõnk, maxigázon odahajtottunk és nekiálltunk lesekedni. Nem figyeltem a fényképezõgépem akkumulátorját, sajnos hamarabb lemerült mint ahogy befejeztük a túrát... Az elején csak pár delfint láttunk kicsit messzebb, azután már egész csoportokat is. Az összes hajós is körülbelül ugyanabba az irányba tartott, vitték ki a népeket delfineket lesni. Szerencsés napunk volt, végig láttunk sok-sok delfint, többször kiugráltak a vízból illetve jópárszor közvetlenül a hajó mellett mentek el, szívmelengetõ érzés, ajánlom mindenkinek.


Búvárkodás Menjangan szigetnél



Reggel jött értünk egy nem igazán csilli-vili állapotban lévõ kisbusz majd elvitt minket Singaraja felé, ahol egy kisebb utcában lévõ búváriskolánál álltunk meg. Csatlakozott hozzánk egy kínai hölgy is, aki csak snorkelezni mert. A minimális szint a búvárkodási helysznen csak bevezetõ, azaz kb. 1 órás képzés után leviszik az embert... Kiválasztottuk a felszerelést, összepakoltuk majd zötykölõdtünk vagy 2 órát, mire a parthoz értünk, ahonnan hajóval mentünk tovább a szigetre. A hajónkat a többihez kötve ez lett a bázisunk. Az elsõ merülést a parton kezdtük és
ott is fejeztük be, a második merülésnél a hajó szedett fel minket. Függõles korallfal mellett lehet végig búvárkodni, így Andinak is kényelmesebb és komfortosabb volt mint pl. a roncs Tulambenben. Itt még a kedves, kancsal búvármesterünkben is meg mertünk bízni, nem volt sok dolga, 18-20 méter mélyre mentünk le.


Lovina körút



A szálláson ajánlottak lovinai körutat is Rp. 400.000-ért amire be is fizettünk. Útvonal: Gitgit vízesés - Majomerdõ - Beratan-tó - Virágpiac - Botanikus kert - munduki rizsföldek - buddhista kolostor - banjar-i melegvizes forrás.
Gitgit vízesésnél a parkolóban egy srác már fel is ajánlotta, hogy körbekísér minket és mesél a környékrõl, elutasítottuk, mert gyanítottuk, hogy felesleges. Igazunk is lett, ha a "Gitgit waterfall" táblánál elindul az ember, akkor végig kis bódék mellett visz az út egészen a vízesésig jó hosszan. Sok néznivaló nincs igazából, maximum a rizsföldön dolgozó emberek illetve a végén maga a vízesés. Szerintem a vezetõ felesleges.
A Majomerdõ igazából egy kellõképpen szemetes útszéli megállóhely, ahol hasonlóan az ubudi erdõhöz, majmom laknak és jönnek persze minden finom falatért. A vezetõnk vett nekik mogyorót amit lelkesen el is fogyasztottak, a kiosztott juss néha ugyan gazdát cserélt némi pofonozkodás után. Ha a kisebb majmok kaptak, a zsákmánnyal egybõl pucoltak valami vékonyabb faágra, ahol nyugodtabban elrágácsálhatták a prédát.
A Beratan-tó gyönyörû, elõtte egy templom található ahol belépõt szednek a megtekintésért. Itt a klímai is kellemes volt számomra, a hegyek és a magasabb fekvés miatt olyan 20-22 fok körüli. A park kellemes és karbantartott, egy kis sétára
mindenképpen érdemes ide beugrani, parkban állatok szobrait állították ki, õzet, disznót, zebrát, oroszlánt és hasonlókat. A templom belsõ része zárva volt.
A virágpiac nem sok említésre érdemes, a helyi piacon találunk mindenféle cserepes virágot, ha be mer merészkedni a bódén keresztülmenve a hátsó kertbe az ember.
A botanikus kert egy kis csalódás volt, lehet, hogy az évszak nem volt megfelelõ, ki tudja: a vad orchideákra volt Andi kíváncsi, de csak pár virágzott az egész kertben. Átmentünk a rózsák kertjéhez, ahol egy darab sem virágzott. Na, akkor,
úgy döntöttünk, hogy megnézzük a bengóliákat, amit a kapott térképen is nagyon hirdetnek, hogy egész Indonéziában itt található a legtöbb, ez meg zárva volt. Amúgy a park csodálatos, a klíma kellemes, egy nagy sétát mindenképpen érdemes itt tenni, akár virágzik valami, akár nem, bármikor visszamennénk.
Megkértük a sofõrünket, hogy nézzük a Lonely Planet térképén szereplõ Pondok Kesuma Wisata-t, a Danau Tamblingan mellett, amennyiben tetszik a szállás pár napot ott töltünk. Elkezdett esni az esõ, az ikertavakból semmit sem láttunk a kilátónál,
majd leereszkedtünk a kinézett szállásra. Kiderült, hogy ami térképen a tóhoz közelebbnek tûnik, valójában 500m-re van. A szállás hideg, kinn 19-20 fok volt, benn a szobában még hidegebb. Melegvíz ugyan van, választék ebédnél nem sok. Az elsõ
terv az volt, hogy itt ebédelünk majd megyünk tovább. Hosszas tanakodás után úgy döntöttük, hogy kihagyjuk a hidegebb kalandot, itt igazából a dzsungelben tudtunk volna mászkálni, és megyünk tovább az úton majd Lovinában alszunk még egyet.
Éhesek voltunk, megálltunk a Ngiring Ngewedang vendéglõnél ami a hegy tetején van az út mellett. A kilátás az elején zéró volt, teljesen felhõben voltunk, késõbb kezdett kitisztulni. Elfogadható árak vannak, kb. 30-55.000 egy fõétel.
Munduki rizsföldek felejthetõek az ubudihoz illetve a Tirta Ganggahoz közeliekhez képest, nem sok látszik belõlük az útról.
A buddhista kolostorban igazából az épületet tudjuk fényképezni illetve az oltárokat, szerzeteseket nem láttunk délután 4 felé, csak egy idõsebb hölgy söprögetett ott illetve a bejárathoz közel az udvarban fiatalabbak pingpongoztak.
A melegvizes forrás, nos, mindenkinek javasolható, aki a 30-35 fokban szereti a melegvizet. Fürdenek itt vegyesen a helyiek és a külföldiek is, mi csak a lábunkat lógattuk bele a langyos vízbe. Található itt minden, wc, felügyelõk, öltözõ és
zárható szekrények is némi készpénzért. Természetesen a bevezetõ úton bódék vannak, ahol a szokásos szarongot, törölközõt és egyéb ruhákat szerezhet be az ember.
A körutat érdemes megtenni, ha mást nem, de egy kis ízelítõt kapunk a kellemesebb klímából, a hegyekbõl és a gyönyörû kilátásból.

Búvárkodás Amedben

Esett az esõ, a kocsink belürõl is vizes volt... Megérkeztünk Amedbe. Igen ám, de Amed és környéke 8 km hosszú tengerpart és ugye mi persze északról közelítettük meg, azaz az Eka Purnama totál a másik végén van... Gondoltam felhívom a szállásadót, mert amikor George-al beszéltem, az Eka Purnama tulajdonosával, akkor felajálotta a taxizást is. A Perama busz vezetõje megszánt minket és egy megagiga áron, Rp. 100.000-ért ajánlotta fel, hogy elvisz minket... Csodálkozott is, hogy mi a túróért oda foglaltunk szállást, amikor ott a központ mellett van Amed Cafe és elméletileg van olcsóbb szállásuk. Mivel a szakadó esõben nem nagyon volt ingerenciánk teljes felszereléssel pár órát caplatni, ezért kifizettük a magas árat. Késõbb kiderült, hogy George-al sem lettünk volna elõrébb, Denpasarban volt éppen fogorvosnál. Kb. 10 perc után kezdtük megérteni, hogy miért kért a buszvezetõ ennyit... Az út keskeny és kanyargós, ami még tetézi, hogy a part tagolt, egy kis partszakasz után egy emelkedõ és lejtõ megint és ez jó sokszor ismétlõdik. Jó húsz perc után értünk oda az Eka Purnama-hoz, ahol kedvesen fogadott minket egy helyi hölgy, de õ nem George felesége volt. Még Candi Dasa-ban, Liam, aki felhívta George-ot, hirdette, hogy a George felesége milyen jól fõz, nos, ebbõl sajnos csak ízelítõt kaptunk késõbb.

Tények: Eka Purnama eléggé a déli részen van, azaz távol a perama irodától, bármilyen nagyobb bolttól, nincs térerõ, csak két huplival északabbra (6 perc séta). Internet kb. 2,5 km-re van (40 perc séta), ahol internet kapcsolat ugyan van, de az oldal letöltése állandóan megszakad, azaz gyakorlatilag használhatatlan. Északabbra kb. még 2 km-re van internet, de az ára borsosabb: Rp. 50.000 óránként, ezt nem próbáltuk csak hallottuk egy lakótárstól és az Euro Dive-os gárdától. Az Eka Purnama szállás díjai: Rp. 200.000-300.000, az ott töltött idõtõl függõen, 3 éjszakától már csak 250.000, 1 héttõl 200.000. A reggelit tartalmazza, ami a szokásos kávé/kakaó/jeges citromlé stb. ital, nasi goreng/jaffle (sajt, sonka, tojás, paradicsom)/banános és ananászos palacsinta és az elmaradhatatlan gyümölcssaláta. Az Eka Purnama tulajdonképpen étteremként üzemel, annak megfelelõ árakkal, szóval sajnos itt ezen nem igazán lehet spórolni. Már csak azért is, mert ha lecsattog az ember az út melletti warungba, helyi étterembe, ott is hasonló árakat talál. Ez jellemzõ szinte egész Amedre, az ubudi Dewa Warung árszintjének megfelelõ helyet sajnos nem találtunk, elképzelhetõ, hogy északabbra van ilyen. Mentségére szóljon, hogy itt part azért közel van, ha olyan éttermet választ az ember, akkor a szép kilátás kárpótolja a pénztárcát rabló árszintet. Az Eka Purnama közvetlenül a japán roncs mellett van, azaz snorkelezni tökéletes helyszín. Aki tud, hozzon maszkot, pipát és békatalpat, a helyi kölcsönzés elég magas árú, Rp. 40.000 egy szett. Ha több napot akar az ember nézelõdni a vízben, már egy kész vagyon.
Az Eka Purnama egy dologra tökéletes: elvonulni mindentõl, még telefonon sem fognak zavarni :) A kilátás csodálatos a bungalow-kból, pont a reggeli napfelkeltét a tengeren és a környezõ jelenleg zöld, egyébként szárazabb idõszakban sárgás, dombokat látja az ember a teraszról. Két tengerpart van az Eka Purnama mellett, az egyik homokos, a másik, ahol a hajóroncs van, nagyobb kövekbõl áll mint ha nagy kavicsok lennének, egyensúlyozni kell rajta veszettül, hogy ne menjen ki az ember bokája.


Ha már ott voltunk, gondoltuk sétálunk egyet a környéken, észak felé indultunk el. A papucsban téblábolás nem igazán jó a meredekebb részen, nos nem is ez zavart igazán minket, hanem az, ahogyan a helyiek megbámulják az embert. Sok helyen összegyûlnek a fiatalabbak is motorral, mint a hogy az Eka Purnama elõtt is szoktak esténként, és vagy elhallgat a társaság miközben szótlanul bámulnak amíg az ember elszambázik elõttük, vagy poénkodnak rajtunk pl. idióta "hello" beszólásokkal. Másik ellenpélda, hogy az egyik angolul valamit is beszélõ, kedvesebb sráccal, Roy-jal, például telefonszámot is cseréltünk. Mosodát üzemeltetnek otthon, ami késõbb nagy segítségünkre volt. Persze közben a többi mellette álló helyi azon viccelõdött, hogy milyen jó lenne, ha most elhúzna a telefonommal a kezében, miközben írja be a számát... Szóval érdekesek voltak az elsõ benyomások. Aki üzletelni akar, egybõl rettentõ kedves, aki meg nem, az inkább ufónak nézi az embert. Persze van ellenpélda is, mosolygós idõsek, de ez is ritka. Valamilyen szinten meg lehet érteni, de Ubudhoz képest nagy a kontraszt.

Búvárkodás

Untuk már a malmozást és hogy minden marha messze van, így rávettem Andit, hogy menjünk el együtt és tegyük le a PADI Open Water (nyíltvízi) búvárvizsgát. Nem volt egyszerû dolog, Andinak több problémája volt megszokni, hogy víz alatt van a feje, majd biztonságban érezni magát akár nagyobb mélységben, nyílt vízben. Szerencsére némileg hosszabb idõ alatt, eredetileg 3-4 nap alatt letehetõ a vizsga, izgalmak közepette, de sikerült letennie mindkettõnknek a vizsgát.
Az Euro Dive-ot választottuk, aminek két egyszerû oka az volt, hogy:
1. addig juttottunk el sétálva mikor úgy döntöttünk, hogy már
elfáradtunk a melegben és inkább visszaindulnánk :)
2. az egyébként magyar származású tulajnak akadt épp egy magyar könyve.
A tanfolyam nem olcsó, 255 EUR + 25 EUR tankönyv, amit kötelezõ megvenni. Mindegy, megérte, egy ausztrál származású, mára már helyi lakos, tartotta nekünk a tanfolyamot, nagyon jóléreztük magunkat.
Egy plusz búvárkodást még bevállaltunk a tanfolyam után: Tulambent, ahol a Liberty hajóroncs található a víz alatt. Nem volt mázlink, a láthatóság 7m-es volt kb., egész nap szemerkélt vagy csendesen esett az esõ. Szerencsére itt a tengerbe õmlõ zavaros folyók hatása itt nem volt érezhetõ, de a láthatóság akkor is pocsék volt. A két merülés amúgy izgalmasra sikeredett így is, a roncs közepén pl. az erõs áramlat miatt, a roncs körül pedig a különbözõ halak miatt. Halrajokat is láttunk 18m-en felfelé nézve, a roncsból viszont igen kevesett, halvány fingunk sem volt, hogy épp hol tartunk. Szerencsére két tapasztalt búvárral mentünk le, aggódni nem kellett.

Képek:

Candi Dasa, fehér homokos part, Gede

A reggelit a parton lévõ kõbõl faragott asztalra kértük, kellemes egy érzés kinn ücsörögni...
Meglesett közben az elõzõ napi barátunk is, már alig várta, hogy befejezzük a nyammogást. Miközben tele pocakkal üldögéltünk mint a jóllakott verebek a dróton, odaoldalazott és az udvariassági kérdéseken túlesve megkérdezte, hogy akkor megyünk-e snorkelezni. Erre elmeséltem neki, hogy igen, megyünk, de másvalakivel, akitõl jobb ajánlatot kaptunk és nem kellett akkor azon nyomban eldönteni. Na ekkor morcos lett... :) Hogy, ahá! Szóval mi így gondoltuk a körbenézést! Mint ha ez egy tiltott dolog lenne, mást választani. Meg hogy akkor mennyit is ajánlott a másik.
Egyébként is, õ úgy gondolta, hogy nézzünk körbe, majd mondjuk el neki, hogy találtunk olcsóbbat és akkor õ annyiért is bevisz minket. Meg hogy nem fair, hogy mi ezt így gondoltuk. Meg hogy inkább mondjuk le, amit már megígértünk a másik srácnak. Szóval vitatkoztunk egy kicsit, elmondtam neki a mi nézõpontunkat, de úgy tûnik, mint ha szerintük le lehetne stoppolni az embert. Azaz ha már ott lakunk és õ környékezett meg minket az ajánlattal, akkor csak nála lehe igénybe venni a szolgáltatást vagy legalábbis mindenképpen esélyt kell adni szegénynek, hogy mondhasson alacsonyabb árat is, ugye ha már van konkurencia. Ezek után meg voltunk gyõzõdve, hogy jól választottunk :) Wayan kedvesebbnek és korrektebbnek tûnt....
Miután kissé morcos hangulatban hagytuk ott a reggeli romjait, elsétáltunk Candi Dasa másik végébe a Wayanunkhoz. Kicsit korábban értünk oda, de már vártak minket. Több maszkot és uszonyt is végigpróbálhattunk, majd miután megtaláltuk az igazit, Wayan belökte a csónakot és beröffentették a motort. Kábé 5-10 perc pattogás után oda is értünk a szigetekhez.
Az áramlatok miatt kértük, hogy Wayan is jöjjön be snorkelezni, addig a másik helybéli a csónakot terelgette evezõvel. Murénát, kisebb halrajokat, korallokat és medúzákat lehet meglesni a környéken. Vigyázat! Hiába tatarozza magát az ember fényvédõ krémmel, simán lejön ennyi idõ alatt! A leégés elkerüléséhez póló és rövidnadrág használata ajánlott!
Jó másfél-két órát tekeregtünk némi pihenõvel beiktatva, majd kivittek minket a partra. Ha innen szerettünk volna továbbmenni a fehér homokos tengerpartra, az 200.000 Rp. lett volna, ezt inkább kihagytuk és visszasétáltunk a szállásra. No de közben találkoztunk Gedével: a szokásos "transport" szöveggel támadott, viszont ráharaptunk, mert a fehér homokos partra vitt volna minket 50.000 Rp/fõ áron, oda-vissza.




Ez meg is tetszett nekünk, így nyélbe ütöttük az ügyet még aznap. Jó sokáig mentünk motorral a kanyargós-tekergõs úton fel a hegyre meg le a hegyrõl, majd még egy keveset pattogtunk a földúton is. Persze itt is ismerõshez vittek a parton, a napágy darabja 10.000 Rp. és helyi warungok, kis bódés éttermek, szolgálnak inni és ennivalóval. A juice orbitálisan drága a helyi viszonyokhoz képest, egy pohár mangó 15.000 Rp., saláták és szenvicsek is vannak max. 20-25.000 Rp-ért.
Aznap már kisnorkeleztük magunkat így nem kölcsönöztünk eszközöket. Délután 5 körül zár a strand, mi 6-ra kértük a visszamenetelt, szóval érdeklõdve néztük, hogy kirakják-e a szûrünket a napágyakról. Nem volt gond, simán elücsörögtünk
5.45-ig, majd a srácok megérkeztek és motorral visszavittek minket a szállásra. Az úton Gede nagyon ajánlgatta, hogy menjünk megnézni a temetési ceremóniájukat, mert lesz ám ott malac. Hmm, ez nagyon jól hangzott, mert úgyis fájt már a fogam egy kis ropogós malacsültre és Gianyar-ban még nem voltunk letesztelni a helyi piaci kinálatot. Megkérdeztem Gede-t, hogy mennyi be fog ez nekem fájni, erre jött a sablon szöveg, hogy ne aggódjak, majd adok adományt :) Kicsit vakartam a fejem, de nem volt rossz érzésem a dologgal kapcsolatban, így belevágtunk.


Babi Guling


Második éjszaka után kicsekkeltünk és leraktuk a nagy hátizsákjainkat a recepción, majd Gedéékkel elindultunk motoron a falujuk felé. Nem volt messze, Candi Dasa után még pár perc motorral, lekanyarodva a földúton egy kis zötykölõdés és
már ott is voltunk. A család nagyon kedves, egybõl megkínáltak kávéval és banános sütivel is. Gede mondjuk Gustinál kevésbé tud jól angolul, de attól függetlenül jól megértettük egymást. Tiszta, rendezett helyen laknak, amikor a szarongot és egyéb kellékeket kaptuk, abban a szobában is tökéletes rend volt. Felesége és páran mások is tudtak valamennyit angolul, szóval jól éreztük magunkat. Délelõtt 9-tõl 12.30-ig tartott a ceremónia, több család is használta a templomot így mindenkinek ki kellett várni a sorát. A három sült malacot muszáj volt valamiért megsétáltatni és bevinni a szertartásra, gondolom pár falatot áldoztak is belõle. Korán reggel leszúrják a malackákat majd jó ropogósra sütik, igazából már kora délelõtt lehetne enni belõle. miután kiücsörögtük magunkat a várakozásban illetve a szertartás alatt, visszamentük a bázisra és kaptunk a helyi menübõl: valami zöldbabos saláta, valamilyen vörös, vért tartalmazó saláta és persze a rizs malac kombó. A malac bõre teljesen kemény, nem is a húson van felszolgálva, hanem mellette. Kaptunk egy jó darab malacot és kellemesen jól is laktunk. Gede ajánlotta, hogy maradjunk aztán a malac után igyunk velük arakot, de a jegyünk már megvolt és az utazást már megrendeltük arra a napra, szóval inkább nem dobtunk ki 250.000 Rp-t az ablakon némi pálinkázásért. Gyorsan visszavittek a szállásra és loholtunk nyomban a Perama irodához. A lelkünkre kötötték, hogy aztán legyünk ott 13.00-ra, persze a busz 13.30-kor indult menetrend szerint. 13.10-re oda is értünk, aztán ücsörögtünk egy keveset magunkban majd egy kis mikrobusszal folytattuk az utat Amed felé. Az úton esett szinte végig az esõ, ránk is a kocsi eresztékein keresztül :)

Ke'pek folyamatban...

út Candi Dasa-ba

A Perama buszait választottunk ki, hogy Ubudból Amedbe menjünk. Van náluk rá lehetõség, hogy elõre megvegye az ember a jegyet és beiktasson egy megállót,
gondolkoztunk Candi Dasa és Padang Bai között, melyik legyen. Mivel késõbb akarunk Gili-re is menni, ezért úgy voltunk vele, nosza Candi Dase is jó lesz.
Persze egy nappal elõtte szólni kell mindenképp, ha indulni akar az ember és ez igaz ugyanúgy az út megállóból történõ folytatására is.
Kértünk az ubudi lakhelyünknél felvételt is Andi bokája miatt, ilyenkor egy mikrobusszal mennek körbe összeszedni az embereket az indulás elõtt fél órával. Pontosan érkeztek, utána még felszedtünk egy hölgyet és kiraktak minket a Perama ubudi központjánál.
Itt várt ránk egy kis malmozás, majd megérkezett a nagyobb, légkondícionált busz. Az ülések szélessége európai mércével enyhén szólva keskeny, két sovány helyi elfér kényelmesen egymás mellett, de többet ne várjunk tõle :) Szerencsére kevesen voltunk, így a hellyel nem volt probléma. A busz Padang Bai-ba ment elõször, gondolom ez a legfrekventáltabb járat, innen mennek a Perama hajói is. Kiraktak minket Padang Bai-ban, érkezésünkkor mosolygós támadásra készült a helyi csapat. Mi elsunnyogtunk a Perama irodája felé, majd egy háromnegyed órás várakozás várt minket ott a helyiek kocsmája mellett. Megjött a kis mikrobuszunk és indultunk is Candi Dasa felé.

Viszonylag jó idõben érkeztünk meg Candi Dasa-ba, ahol jó szokás szerint pár "transport" elutasítása után az "Ari Homestay" felé vettük az irányt. Na itt találkoztunk Gery-vel, a tulajdonossal, és Liam-mel, a Zen Inn (Padang Bai) tulajdonosával. Gery, mókás ausztrál stílussal, ránk nézve már sajnálkozva mondta, hogy nincs szállása.
Mivel eléggé éhesek voltunk, beültünk a jóféle helyi hamburgerre, Bali Cider-re (almából készült 5%-os alkoholos ital, kábé szénsavas almalé, ausztrál licensz) és
váltottunk pár szót velük. A Cider-t persze a szokásos ausztrál sörtartóban kaptuk... Liam nagyon ajánlgatta az esti grillpartiját amit kedvesen visszautasítottunk, lévén onnan jöttünk. Gery megmutatta a szobáit is: 100.000 és 130.000 Rp. az áruk, ami nagy reggelit is tartalmaz. Kaptunk egy tippet is, hogy hova menjünk Amedbe: Eka Purnama, teljesen a déli részen van és ha sokáig maradunk, akkor 200.000 Rp egy éjszaka. Betoltuk a hamburgert majd visszafordultunk a másik irányba szállást keresni. Már untuk nagyon a banánt a melegben és egy kívülrõl igényesebbnek és drágábbnak tûnõ helynél, az Agung Bungalows-nál álltunk meg megkérdezni az árakat. A recepciós hölgyet követve végigcsattogtunk a kerten egészen a tengerpartig, ahol megmutatta a tengerre nézõ, hideg/melegvízzel ellátott bungalow-t. Na itt elkezdtük a földhöz verdesni a kis hátsónkat, 300.000 Rp-ért megkaptuk két éjszakára! Összenéztünk Andival, lelkesen bólogattunk, hogy jó lesz. A tengerparta pár lépcsõ visz, ledobtuk a csomagjainkat és egybõl leugráltunk megnézni. Itt kedves halászokat találtunk, akik ahelyett, hogy hagyna'k, hogy az ember élvezhesse megérkeztekor a tengert, egybõl odajönnek ismerkedni némi biznisz miatt. A helyiek ugye okosan kitermelték a part melletti korallokat, hogy jó lesz az a szállodákba mésznek, ezért ugye a part mellett nem sok mindent látni. Nem baj az, ha már elcseszték, ehelyett jön a másik üzlet: hajóval beljebb visznek pár kis apró szigethez, ahol jól lehet a halakat és az egyéb tengeri kütyüket meglesni. Kaptunk is egy ajánlatot egybõl, 200.000 Rp-ért bevisznek a szigetekhez. Húztuk egy kicsit a szánkat, erre lement az ár 170.000 Rp-re, de most azonnal kellett eldönteni, mert õneki kölcsönözni kell maszkot meg pipát is, meg persze a hajót is. Mondtuk neki, hogy ezt most nem tudjuk eldönteni, körbenézünk, ha mégis érdekel az ajánlata, akkor este szólunk. Pakolásztunk egy kicsit a házban, majd elmentünk felfedezni Candi Dasa-t, ami persze csak jó pár perces séta a fõúton tovább. Gondoltuk,
megnézzük a partot a másik helyen is... Addig-addig baktattunk, míg találtunk egy "Beach" feliratot a keleti részen a villáknál, ami persze csalós módon tényleg a partra, de egy búváriskola melletti puccos hotelhez vitt, ahol középen étterem, körülötte pedig a kiadó szobákat láttuk. Rezzenéstelen arccal végigszambáztunk az éttermen, hogy megnézzük a partot, ahol hmmm, már megint nem igazán egy nyílt, fekete homokos tiszta területet találtunk, hanem egy beton lejárót, a hotel mellett pedig a hajókkal tele partot. Itt találkoztunk egy Wayan-al (ami ugye elsõ gyereket jelent, tehát kismilliónyian léteznek ezzel a névvel), aki kedvesen elmagyarázta, hogy hogyan tudunk egy normális partszakaszra lejutni kb. 10 perces sétával. Persze felajánlotta, hogy elvisz a fehér homokos strandra is, ami akkor épp nem érdekelt minket. Viszont megkérdeztem, hogy mennyi lenne a kis szigeteknél búvárkodni pipával és 150.000 Rp-t mondott, én erre meg egy igent, másnapra le is szerveztük.

Kakasviadal és ceremónia Gustival

Gusti mesélte nekünk, hogy lesz szertartás náluk, ha van kedvünk elmehetünk megnézni. No, még ugye volt itt idõnk Ubudban a tervezett továbbmenetel elõtt,
így bevállaltunk. Elvitt minket motorral (persze bukósisak nincs, azt csak Denpasar környékén veszik fel a rendõrök miatt) Sala nevû falujukba, ahol felkészültünk a templomba
történõ belépéshez: a szokásos szarongot (lepedõt) és egy hasonló vékony anyagból hajtogatott övet kellett viselnünk. A fejpánt csak a férfiaknak jár, kaptam egyet bónuszba.
A hölgyek általában olyan felsõt vesznek fel, ami a felkart és persze a mellüket és a hasukat is takarja, Andi is kapott egy felsõt.
A kölcsönkapott ruhákkal felszerelkezve átbattyogtunk Gusti édesanyja
családjához tartozó a közeli templomba, ahol már elkezdõdött a három napig tartó szertartás. A menetrendet ki is rakják közszemlére, hogy mindeki tudja mi a helyzet, emellett
hangosbemondóval vezénylik a folyamatot. A falu apraja-nagyja ott volt, nem csak a közvetlen rokonság. Párhuzamosan több minden is történik, gyerekek rohangálnak,
nõk fõznek, készítik elõ az ételt és cipekednek, egy idõsebb úr eljátszik
szinte magában a bábokkal közönség híján, a férfiak gyülekeznek a hátsó részen a kakasviadalhoz. Egy külföldi hölgyet is láttunk, elméletileg amerikai, aki a helyi
kultúrát szeretné tanulmányozni és ezért a szertartáson is résztvenni. Mi úgy döntöttünk, hogy csak beugrunk és megnézzük, hogy hogyan is zajlik ez faluhelyen, nem kívántunk
három napot ott tölteni... Ki tudja, lehet, hogy van kitartása :)

Gusti elõször hátravitt minket a kakasviadalhoz, ahol már javában folyt a móka. A kakasokat otthonról hozzák, rendszeresen lehet látni ezeket a falukban az erre a célra szánt
fonott kalitkaszerû tárolókban. Kapnak egy jóféle tréninget és majd a viadal elõtt egy kést is a lábukra, szóval nem igazán a csõrükkel vagy a szúrós nézéssel
intézik el egymást...

A folyamat nagyjából a következõ:

1. Bemutatják a két résztvevõ kakast mindenkinek, közben kicsit hergelik õket.
2. A fogadás már elkezdõdik, de még nem izgatottak a népek.
3. Elkezdik felkötözni a késeket a kakasok lábára, ilyenkor persze már vigyázni kell velük, mindenki tartja a tisztes távolságot.
4. Körbe állnak nagyjából a helyiek, egymással szemben lerakják és megfogják a kakasokat. Néha azért a fejüket össze is eresztik, hogy meglegyen a hangulat.
5. Kezdõdik az ordibálás és a végsõ fogadás, ha az egyik kakasra sokan fogadtak, akkor a másikra még gyûjtenek fogadásokat, hogy nagyjából ki legyen egyenlítve.
6. Kakasok utolsó hergelése, a hátsójukon a tollak paskolása, nyakuknál bügyürgetés és még ki tudja mivel izgatják.
7. Összeresztik a kettõt távolról, a körben álló helyiek tornagyakorlatként ugrálnak a kakasok elõl és nyomják kifelé a többieket,
a kör felbomlik, de amikor persze mindenki nyomon akarja követni a történéseket, csõdül a tömeg a kakasok felé.
8. Ha nem nyúlik ki az egyik gyorsan (volt kb. 10 másodperces menet is), akkor felveszik a kakasokat, kicsit paskolgatják és hergelik õket,
majd vagy távolról engedik egymásnak, vagy pedig a tároló ketrecükben rakják össze egymás mellé õket és eresztik ki, hogy folytatódjon a harc.
9. Miután az egyik kinyúlt teljesen, felkapják a másikat és elviszik, a fogadásokat pedig lerendezik. Persze itt is van "adó", 10% vagy 10.000 Rp, sajnos már nem emlékszem
pontosan, a templomnak vagy a kakasok tulajdonosainak megy. A nyeremény a fogadott összeg duplája mínusz az adó.

Gustiéknak két kakasuk volt a tetthelyen, az egyik a levesben végezte, a másik nyert és ketrecben ment haza.
Miután már elegünk volt a véres viadalból és megkezdõdött a maszkos tánc, átmentünk oda nézni a mûsort. A helyi zenészek már megadták az alaphangot,
két maszkos táncost láttunk elõször külön-külön, majd a végén egyszerre is táncolni. A maszkokat két tánc között cserélik
a történetnek megfelelõen. A mese nagy része rejtély maradt, egy része például két falu közötti vitáról szólt, persze nem értettünk egy kukkot se. Miután meguntuk
az egyre nagyobb meleget és táncosokat visszavitettük magunkat Gustival a szállásra.

Kepek:

Nethiany...

Ubudbol Candi Dasa-ba mentunk, ott ket napig maradtunk, majd onnan Amedbe zotykolodtunk at Perama busszal. Jelenleg Lovinaban vagyunk, ekezet ohne, de legalabb net van. Kicsit el vagyok maradva, potlom hamarosan...

Egy nap Gustival Besakih-tól Kuta-ig

Megkedveltük Gustit, úgy voltunk vele, hogy egy közös programot érdemes vele kipróbálni. A falujában tudott kölcsönkérni autót. Korán kezdtünk, felvett minket reggel nyolckor és elindultunk Besakih, az "Anyatemplom" felé. Az autó légkondis volt és Gusti jól tud angolul, szóval kellemesen utaztunk.

Gunung Kawi

Elsõ megállónk Gunung Kawi volt, ami egy sziklatemplom-együttes. Még korai idõpontban érkeztünk meg, így szerencsénkre a kütyüárusok nagy része még nem hergelte fel magát a turisták lerohanására, így az út mentén csak 1-2 üzlet volt nyitva. A hely árusok helyett egy balinéz kutya, "stupid dog" :) (na errol majd lesz meg bejegy, követte a nyomunkat lelkesen, akár mint ha a sajátunk lenne. Leereszkedve a templomhoz a "szokásos" teraszos rizsföldeket és a kora reggeli hûvösebb idbõben ott dolgozó embereket láthattunk. Itt õk még kézimunkával egyengették, simították el a földet a következõ ültetés elõtt, ami elég kemény fizikai munka. A templom maga azért érdekes, mert sziklákba vájt 7 méter magas fülkéket találunk épületet ábrázoló faragásokkal, amikhez pár fokos lépcsõ visz fel. Természetesen oda nem mentünk fel, de a különbözõ templomrészeket, a ceremóniára felkészülési részt és a belsõ, aranyozott tetõvel rendelkezõ épületeket körbe lehet nézni. A templomnál lévõ nagyobb patak és a fák érdemelnek még külön figyelmet.


Tampaksiring

Következõ megállónk Tampaksiring volt, ahol egy turisták által kevésbé látogatott templomot néztünk meg. Igazából a helyiek a forrásvízért mennek ide, imádkozni (megtisztulni) vagy fürdeni. A nõk járnak ide rendszeresen megtölteni a mûanyag benzineskanna kinézetû vízhordó tartályaikat majd viszik haza. A bejáratnál egyszerû kék szarongokat (lepedõket) találhatunk, természetesen mint máshol is, a belépés szent helyekre csak ennek viselésével lehetséges. Napközben pár helyi itt tanyázik a bejáratnál és elvárják, hogy valamennyit (5-10000 Rp) dobjon be az ember az adományos dobozba, fõleg, ha szarongot is kér az ember. Magunkra tekertük a kellékeket, majdaA bejárat után meredek lejtõn és lépcsõn ereszkedtünk le a szent hely alsó részébe, ahol a nemenként elkülönített fürdõrész található. A meztelen fürdés elfogadott, a forrásvízet tartalmazó kis vízesésnél masszíroztathatja a hátát és vállát az ember. Fentebbi részen tilos a vizet inni illetve fürödni, ezt csak az alsó részen tehetjük meg. Indonéz nyelvû szövegek hívnak fel a belépéskor a csúnya gondolataink kinnhagyására, hogy ne szennyezzük be a helyet...
Tetszett a nyugodt, turistáktól mentes környezet, így késõbbiekben vissza is mentünk Gustival fürdeni a forrásvízben és egy kis rövid szertartást bemutatni a fürdõhely mellett lévõ parányi templomban.


Kávéültetvény, bemutató kert és kóstolás

Az úton megálltunk Gusti egyik ismerõsénél, ahol kávéültetvény és egy kis bemutató kert van: találunk itt kakaót, citromfüvet, mandarint, mangosteent, snake fruit-ot, kávét, vaníliát és fakérget, amibõl fahéj lesz. Nagyon kedvesek a helyiek, még pár magyar szót, mondatot is tud a vezetõjük. Láthatjuk itt a kávé helyi módszerrel történõ pörkölését és egy beketrecelt Luwakot is. Természetesen ez is üzlet, de a kedvesebbik fajta, ingyen meg lehet kóstolni a következõket: ginseng kávé, citromfû tea, gyömbér tea, kakaó és bali kávé. Üzemeltetnek egy kis boltot is, ahol az összes kóstolt termék megtalálható elõre összekevert állapotban, már csak forró vizet kell hozzáadni. Persze lehet venni masszázsolajtól kezdve a csokoládéig itt sok mindent :) A helyi attrakció persze a "macskaszarta", ahogy Andi nevezi, de inkább "Luwakszarta" kávé, amit meg is kóstoltam kemény 30.000 Rp csészénkéni árért. Már egyszer a Luwak megemésztette ;) , ízesebb mint a balinéz kávé és kevés koffein van benne, szóval lehetne inni vödörszámra ha nem aranyárban adnák. Amúgy nem kell hasraesni tõle, csak mert drága ;) Kóstolni azért szerintem megéri, de nem kattantam annyira rá, hogy hazavinnék egy zsákkal (meg nincs is nekik annyi, hiszen meg kell várni vagy össze kell szedni az outputot).

Az úton továbbmenve megálltunk egy koppanós szájtátásra ingerlõ kilátással rendelkezõ étteremben: innen jól belátható a Batur és a mellette lévõ tó a kávé szürcsölgetés közben. Ittunk egy gyümölcslevet, persze mangót ami nagy kedvenccé vált, majd folytattuk az túrát. Egyre keskenyebb és kanyargósabb utakra érve az egyik szakaszon kötelezõ megállás van: egy idõsebb hölgy kellõ eltökéltséggel az út közepére állva kényszeríti ki az áldás és a felajánlások elfogadását, de csak azért, hogy biztonságos legyen az utunk. Kaptunk pár rizsszemet a homlokunkra, virágot a fülünk mellé, néhány csepp szent vizet és 4-5 adag felajánlást az isteneknek (fonott, négyszög alakú, 2 cm magas kis tárolóban virágszirmok, egyéb zöldség, rizs és egy füstölõ). Egy a szélvédõ elõtt, a többi pedig Andi ölében landolt egy zacskóban, s ettõl még jobban megnyugodva dülöngéltünk az úton. Na meg a kis doboz is csattogott jobbra-balra a szélvédõ elõtt a mûszerfalon a kanyarokban...

Besakih

A Lonely Planet leírása alapján jól fel kell készülni az esetleges átvágásokra... Sajnos Gusti nem jöhetett tovább velünk, pár dologra azért felhívta a figyelmet: ne mutassuk meg, hogy van több pénzünk, 200 000 Rp elég a belépõre illetve késõbb is kérhetnek pénzt a kísérõk, azokat el kell utasítani. A bejáratnál ugyanis egy kis fabódéban pár helyi ücsörög és elmondják, hogy a templom csak kísérõvel látogatható, majd egy vonalas füzetbe fel kell vésni, hogy mennyit vagyunk hajlandóak a kísérésért fizetni a templomnak szánt adomány gyanánt. Az oldalon már szerepelt pár bõkezû jótékonykodó, 7-800 000 Rp-t is lecsengetve a kíséretért. Mosolyogva bevéstem a 200 000 Rp-t, mire az idõsebb vezetõ jócskán vakargatta a fejét, hogy mi is legyen velünk, majd összeakadtak a szemöldökei. Nosza rendel hozzánk egy tagot, aki szerencsére kellemes jóféle angol kiejtéssel magyarázza el a helyi látványosságokat és a templom történetét. Ebben az idõpontban egy temetési szertartás folyt. Igazából a templomokba így sem engednek be, kivéve a kísérõ családi templomába. Itt egy gyors kis szertartást tartottunk, megfelelõ színû virágszirmokat emelgetve a fejünk fölé lehetett imádkozni a különbözõ isteneknek illetve megtisztelni a természetet. A szertartás nem céltalan, felhívták a figyelmünket a végén, hogy legyünk kedvesek támogatni némi kápével és megnyugtatásunkra közölte, hogy ez nem az embereknek kell, hanem a templomnak lesz. Na ettõl ugyan nem nyugodtam meg, de készültem az alkalomra és 20.000 Rp-t dugaszoltam az erre célra kihelyezett fadobozba. Ez kiütötte a kísérõnknél biztosítékot és szemrebbenés nélkül megkérdezte, hogy nem-e lehetne nagyobbat, erre mondtam, hogy nem. Na ennyiben maradtunk és folytattunk az utunkat tovább, mint ha mi se történt volna. Körülbelül 1 óra alatt körbesétáltuk a templomban az útvonalat majd a kiindulópontra visszaérve kedvesen elköszöntünk és megkért minket a vezetõnk, hogy most már talán õt közvetlen is megtámogadhatnánk némi készpénzzel. Adtam neki egy ötvenest, így viszonylag boldogan váltunk el egymástól ;) Gyönyörû a templom és a kilátás, de egyszer elég volt...

Útközben Kuta-ba

Megálltunk egy étteremben és 60.000 Rp/fõért végigettünk vagy nyolcféle ételt, amolyan svédasztalféleképp, de mindegyik ételt akkor frissen készítették és hozták ki az asztalunkhoz. Ebben az árban csak a kávé és tea van benne, más italért fizetni kellett külön.
Mivel idõnk még volt a naplementéig, betértünk egy batik mûhelybe is, ahol pár perces bemutató után egybõl a légkondícionált üzletbe terelnek be. Itt vettem is két inget, darabja 23 USD volt.
Folytatva az utat már jó rég nem látott mértékû nagyvárosi forgalommal szembesülünk, a part mentén pedig már dugó is rendszeres, néhol lépésben haladtunk. Sikerült parkolni a parton így kellõképpen boldogok voltunk :)


Kuta naplemente

A sok templom és a több mint egy hét sziget közepén történõ pihenés után üdítõ volt végre tengerpartot látni, még ha ebben az idõszakban az áramlás szemetet is hord a partra. A part fekvése tökéletes a naplementéhez, szinte partra merõlegesen megy le a nap. Homokba fúrva a lábamat, Andival összebújva vártuk meg a végét és készítettem pár fényképet.

Némi autózás után kellemesen elfáradva értünk vissza Ubudba. Gustinak odaadtam az eddig tapasztalt normál ubudi autó+vezetõ árat, ami 50 USD (08.00-17.00) és utána minden megkezdett óra után 20.000 Rp.

Kepek: